Gyurcsány Ferenc posztolt: „Aki a magánéletében megkérdőjelezi az elvárásokat, az nagyobb eséllyel teszi ezt meg a közéletben is”

Coco Chanel, Steve Jobs és Malala Yousafzai mind fellázadtak a sorsuk ellen – Gyurcsány Ferenc pedig elmondja, hogy mindez hogyan kapcsolódik a közviszonyokhoz, valamint kiderül az is, hogy féléves unokája szemében még nem látja a lázadás tüzét.

  • HVG

„Rózi – Fanni és Bálint kislánya, az első unokánk – a hétvégén volt féléves. Tavaly nyáron azon a napon született, amikor befejeztem A gyilkos igazságok című könyvemet, melyet aztán neki ajánlottam. »Rózinak, az egyetlen embernek, aki még ártatlan köztünk«” – írta péntek reggel Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán.

https://hvg.hu/elet/20250713_gyurcsany-ferenc-unoka-rozi-dobrev-klara-dk

Majd gyorsan áttért készülő könyvére, Az isteni emberre, amit korábban úgy harangozott be mint az európai humanista centrum Kant utáni legjelentősebb művét. Egy rövid részletet osztott meg a kötetből, amiben Helena Rubinstein (később Coco Chanel), Steve Jobs, az Apple néhai vezérigazgatója, illetve Malala Yousafzai pakisztáni Nobel-békedíjas történetét mutatja be, és azt a közös vonásukat emeli ki, hogy rendkívül mélyről indulva értek el nagy dolgokat.

„Kitörtek a nekik előre megírt sorsból, fellázadtak” – összegez Gyurcsány, majd ezt összeköti a kötet témájával, a közviszonyokkal. „A személyiségpszichológia azt állítja, hogy az autonómiára törekvés, a nyitottság és a gyenge konformitási hajlam általában mindkét területen megjelenik. Aki a magánéletében megkérdőjelezi az elvárásokat, az nagyobb eséllyel teszi ezt meg a közéletben is” – von konklúziót.

Végezetül – még visszatérve az unokájára (aki majd a kötetben is feltűnik, de ezt később mutatja meg) – megjegyzi: „Rózi szemében még nem láttam a későbbi lázadás harcos tüzét”.

Gyurcsány tavaly májusban jelentette be, hogy otthagyja a politikai pályát, lemond képviselői mandátumáról, a Demokratikus Koalíció elnöki pozíciójáról, illetve elválik Dobrev Klárától. Nem sokkal később kiderült, hogy folytatja írói karrierjét, tavaly ősszel pedig meg is jelent második kötete, a Gyilkos igazságok.

Ennek apropóján adott interjút az ATV-ben Rónai Egonnak. A beszélgetés zömét a politikusi múltjára és idei pályamódosítására történő visszatekintése és ezek utólagos értékelése töltötte ki, illetve – ha nevek említése nélkül is, de – a jelenlegi közéletet sem hagyta szó nélkül.

Az interjúban szóba került a készülő kötet is, amit szerényen csak a fő művének nevezett, és úgy fogalmazott: „Ez egy nagy könyv lesz. Nagyobb könyv lesz, szerintem, mint amit az elmúlt 20 évben bárki írt Magyarországon”. Majd hangsúlyozta: inkább szellemi, mintsem irodalmi értéket fog majd képviselni a könyv.

Elkészül az európai humanista centrumnak a nagy könyve Kant után. Felajánlva a transzcendenst Isten nélkül – hogy nagyokat mondjak –, megtalálva az abszolútumot, ami működik

– vázolta a lényeget elöljáróban, Rónai Egon bizalmatlankodó kérdésére pedig megerősítette, hogy saját megítélése szerint „megtalálta az abszolútumot”.

https://hvg.hu/itthon/20251125_Gyurcsany-Ferenc-ATV-interju-regeny-krimi-ebx

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Veres Viktor

Hozzászólások