Gyurcsány Ferenc otthon van a saját lakásában, és a második könyvét írja – mondta kedden este Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti frakcióvezetője a Partizán műsorában. A politikus úgy tudja, hogy ismét egy fikciós műre számíthat a közönség, állítása szerint krimi készül, folytatva a műfaji hagyományokat – Gyurcsány első könyve, A kereszt halála is egy krimi, amit Kate Vargha álnév alatt jelentetett meg.
Május elején két nagy bejelentést tett Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője a közösségi oldalán. Az egyik arról szólt, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a párt elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, és visszavonul a közélettől, a választásokon sem indul. A másik, hogy elválnak. Gyurcsány azóta valóban kerüli a nyilvánosságot, utolsó pártelnöki levelében a párttársaitól azt kérte, hogy támogassák majd a DK új elnökét, és tartsanak ki a DK mellett.
Nyitókép: Veres Viktor