Az ország egyik legjobb gimnáziumát vezeti és egyedül pályázott, az államtitkár mégsem támogatta a kinevezését
Indoklás nincs.
A minisztérium megerősítette, hogy elutasították az egyetlen pályázót. Közölték: nem kell meghallgatniuk az igazgatói pályázatokhoz sem a tanárokat, sem a szülőket, sem a gyerekeket.
Mint a HVG csütörtökön megírta, a jelenleg is – megbízott igazgatóként – a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumot vezető Molnár Péter megpályázta a következő ciklusra az igazgatói posztot, ám a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága indoklás nélkül elutasította azt.
A gimnázium az érettségi-felvételi eredmények alapján összeállított listákon az egyik legeredményesebb iskola ma az országban, a HVG rangsorában legutóbb az ország harmadik legjobb gimnáziuma volt. Szakmai kifogás tehát nemigen merülhet fel Molnár pályázatával kapcsolatban, és információink szerint a tantestület, a szülők és a diákok is meg vannak elégedve a munkájával.
Indoklás nincs.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak nem kell indokolni az elutasítást, ezt nem is tette meg. Mi viszont rákérdeztünk erre, és levélben kaptunk is választ.
Ebben megerősítik, hogy a pályázati eljárás eredménytelenül zárult, majd leszögezik, hogy egy iskolavezető kinevezésével kapcsolatban, a jogszabályok nem írják elő, hogy a fenntartónak „be kell szereznie az intézmény alkalmazotti közössége, a szülői szervezet vagy az iskolai diákönkormányzat véleményét”.
Azt már mi jegyezzük meg, hogy az iskola fenntartója a tankerület, de a vezetőjének kinevezése az államtitkár felelőssége.
Azt is megerősíti a BM, hogy a pályázati felhívásra két jelentkezés érkezett, de az egyik pályázó a döntést megelőzően visszavonta pályázatát, Maradt tehát egyedül Molnár Péter pályázata, de az, a levél szerint „érvénytelen volt, mivel nem felelt meg maradéktalanul a pályázati kiírásban foglalt követelményeknek. A vonatkozó szabályozás értelmében a pályázat benyújtási határidejének lejártát követően hiánypótlásra nincs lehetőség.” Hogy pontosan milyen probléma volt a benyújtott anyaggal, azt nem részletezi a minisztérium.
Megjegyzik, az intézmény működése nem kerül veszélybe, Molnár Péter megbízott igazgatóként továbbra is ellátja a vezetői feladatokat. „Az igazgatói álláshely betöltésére irányuló következő pályázati eljárásra 2026 nyarán kerül sor.”
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezeti a HVG idei gimnáziumi rangsorát, dobogós lett az Eötvös József Gimnázium és az I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium. Az első tízben immár két vidéki intézmény is van, a százas listára pedig egy tucat új gimnázium került fel.