A petesejtdonációról és a melegekről szóló nyilatkozata miatt magyarázkodott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Egy interjú után Székely Jánossal Facebook-posztban védte meg magát a mások által problémásnak talált válaszai miatt.

  • HVG

Január végén a Telexen jelent meg egy interjú Székely Jánossal, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével. A püspök a Facebook-oldalán arról írt, hogy a cikk megjelenése után több kritika is érte őt.

Volt, aki azt tette szóvá, hogy voltak kérdések, amelyekre nem volt hajlandó válaszolni. A Telex szerint többek között nem nyilatkozott az egyházi gyermekbántalmazások helyzetéről, valamint nem osztotta meg, hogy mit gondol arról, hogy papok jelennek meg a Fidesz pártpolitikai rendezvényein.

Székely János szerint egy kérdezett személynek szabadságában áll, hogy önmagát és az általa képviselt közösséget tematizálja, a kérdező pedig nem erőltetheti rá azokat a témákat, amelyeket esetleg ő tart fontosnak. „Jézus sem válaszolt minden neki szegezett kérdésre. Voltak esetek, amikor méltósággal hallgatott, és ez a hallgatás beszédesebb volt minden szónál” – tette hozzá.

Bejegyzése szerint kritika érte azon állítása miatt is, miszerint a petesejtek kinyerésének eljárása növeli a rák esélyét. Bejegyzésében egy 2019-ben megjelent, az Iráni Közegészségügyi Szövetség és Teheráni Orvostudományi Egyetem által jegyzett tudományos cikkre hivatkozik, illetve az Amerikai Reproduktív Orvostudományi Társaság 2024-es tájékoztatójára.

A visszajelzések alapján úgy érezte, az azonos neműekhez vonzódó személyekkel kapcsolatot megjegyzéseit is tisztáznia kell. A Telexnek adott válaszában kifejti, az ilyen vonzalom kialakulásának sokfajta és összetett okai vannak, és az egyház nem is tekinti bűnnek, de úgy véli, a „hiteles kibontakozást jelentő út nem ennek a vonzalomnak testi kapcsolatban való megélése, hanem a kivezető út megtalálása”.

A püspök a kritikákról szóló posztjában azzal igyekszik megvédeni álláspontját, hogy „az ember saját testéhez, biológiai neméhez való viszonya és a szexuális érzelemvilága nem veleszületett adottság, hanem egy lineáris fejlődés eredménye”, és – konkrét történetekre való hivatkozás nélkül – azt írja, „számos példa mutatja, hogy egyesek – csalódottan vagy kiégve – elhagyják a homoszexuális életformát, és tartós, örömteli heteroszexuális kapcsolatra vágynak.”

Volt, aki állítólag azt rótta fel neki, hogy volt, akivel tiszteletlenül viselkedett, hogy nem segített rajta. Állítása szerint törekszik arra, hogy szeretettel, segítőkészséggel és megértéssel forduljon az emberekhez, ám ez nem sikerült mindig.

Bejegyzése végén kitér arra, hogy vannak, akik szerint nem elég érzékenyek a gyermekvédelem ügyében. Magára vonatkozóan megosztja, hogy gimnazistaként húgával együtt több állami gondozásban lévő gyermeket patronáltak, majd hozzáteszi, a katolikus egyház is sokat tesz a gyermekvédelem ügyében, és példának hozza fel a Szent Ágota Nevelőszülői Hálózatot, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, illetve a görögkatolikus egyház által fenntartott intézményeket.

Amikor 2017-ben szombathelyi megyés püspökként beiktatták a hivatalába, Székely János a HVG-nek adott interjújában a gyöngékre, a szegényekre, a kitaszítottakra odafigyelő, a menekülteket támogató, a korrupciót bűnnek tekintő társadalom fontosságáról beszélt. Később bírálta a hajléktalanság tiltására vonatkozó Alaptörvény-módosítást, az általa vezetett Boldog Ceferino Intézet kiadott egy kézikönyvet a romákkal foglalkozó papoknak, egyházi és civil szakembereknek, néhány héttel korábban pedig bocsánatot kért az áldozatoktól és családtagjaiktól a kiskorúak sérelmére elkövetett bűnökért.

Hozzászólások