A legmeghatározóbb választásra készül Magyarország a kommunizmus bukása óta, de a verseny „nem tisztességes” – írja a Politico. A lap szerint erről Orbán Viktor miniszterelnök gondoskodott azzal, hogy a halatomra kerülése óta fokozatosan a saját javára torzította a választási szabályokat.
Orbán Magyarországa jól példázza, hogyan tudnak az autokraták legálisan manipulálni választásokat: parlamenti többségüket felhasználva módosítják a törvényeket, hogy semlegesítsék az ellenzék bármilyen stratégiáját, amellyel megpróbálják legyőzni őket
– mondta Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora, és a magyar választásokat egy ördögi Rubik-kockához hasonlította, amelyet csak a megalkotói tudnak kirakni.
2022-ben egy egységes ellenzéki blokk szintén vezetett a közvélemény-kutatásokban, és nagy remények fűződtek ahhoz, hogy Orbán valóban veszíthet. De Orbán választási sikereinek nagy része abból a választási rendszerből fakad, amelyet úgy alakítottak ki, hogy biztosítsa a győzelmét
– tette hozzá Scheppele.
A Politico cikkében a „választói turizmusról” is írt, amelyet Orbán 2021 novemberében „legalizált”, amikor lehetővé tette, hogy a magyar állampolgárok az ország bármely pontján regisztrálhassanak választópolgárként, még akkor is, ha nem az adott a választókerületben laknak.
A szavazat ára címmel készült dokumentumfilm arról, hogy a Fidesz rendszerszinten, gyakran alvilági figurák és polgármesterek segítségével tartja rettegésben a legszegényebb települések lakóit, akiknek sokszor nem is pénzt adnak a szavazatukért. Összesen hatvan interjúalany – köztük civilek és a szavazatvásárlói gépezet egykori tagjai – meséli el részletesen, hogyan él vissza szerintük a hatalom a legkiszolgáltatottabb emberekkel.
Scheppele erről azt mondta, Orbán tudja, kik a szavazói.
A Fidesz nagyon jó belső közvélemény-kutatásokkal és nagyon részletes adatbázisokkal rendelkezik. Valójában illegális a szavazókról nagy mennyiségű személyes adatot gyűjteni, de a Fidesz évtizedek óta ezt teszi, így képesek áthelyezni a szavazókat azokba a körzetekbe, amelyekről azt feltételezik, hogy elveszíthetik
– magyarázta Kim Lane Scheppele.
Az MSZP-t és a Fideszt is jelentették már fel a választók listázása miatt, ott mégsem robogott ki a rendőrség két napon belül házkutatást tartani. Arra sem találtunk nyomot, hogy egyáltalán kimentek volna. Pikó András kampánystábjánál viszont szerda este házkutatást tartottak. Ez a választási szakértő szerint példátlan.
Nyitókép: HVG / Veres Viktor