133 embert mentettek meg idén a vízirendőrök a Balatonon

76 alkalommal riasztották idén őket, ami azt jelenti, hogy gyakran nem egyedül kerülnek bajba a fürdőzők.

  • MTI

Idén 76 alkalommal vonultak ki a vízirendőrök, az akciók során összesen 133 ember életét mentették meg – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján.

A közlemény szerint a balatoni vízirendészet öt rendőrőrsön több mint huszonöt hajóval és négy vízimentő egyesülettel közösen vigyázza az ország legnagyobb – 145 kijelölt fürdőhellyel és 235 kilométer hosszú parti sávval rendelkező – 600 négyzetkilométeres területét, a Balatont.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a vízbefulladásos esetek legnagyobb része bizonyos „aranyszabályok” betartásával megelőzhető, így a fürdőzések előtt érdemes tájékozódni arról, hol milyen mély a víz, vannak-e esetlegesen a mederben hirtelen leszakadások, lyukak, áramlások vagy sodrás. Kerülni kell az extrém melegben a fürdőzést, míg a vészhelyzetek kezelése érdekében az alkoholfogyasztást, továbbá nem tanácsos egyedül a parttól távol kerülni – figyelmeztettek.

Az úszni nem tudóknak azt tanácsolják, hogy mentőmellény nélkül ne menjenek természetes vizekbe, míg a gyengén úszók csak a nagyon sekély vízben fürödjenek, az új eszközökkel vízre kelők pedig maradjanak a part közelében.

A szél által elsodort felfújható matracokkal, egyéb eszközökkel, vízibiciklivel közlekedők számára a rendőrség azt javasolja, maradjanak ezek mellett a mentésig.

A viharjelzések szabályai kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy elsőfokú viharjelzésnél – percenként 45 sárga fényjelzés esetén – a parttól 500 méterre lehet csak eltávolodni. A másodfokú viharjelzésnél – amikor percenként 90 sárga fényjelzés látható – pedig tilos a tóba menni.

Nyitóképünk illusztráció, fotó: Police.hu

Hozzászólások