Elvetette középtávú növekedési célját, és egymilliárd dolláros (körülbelül 318 milliárd forint) költségcsökkentési és átszervezési programot jelentett be Dave Lewis vezérigazgató a világ legnagyobb szeszesital-gyártójánál, a Diageónál. Ezzel akarja kezelni a lanyha növekedést, miközben a cég arra készül, hogy a következő években tovább lassul a kereslet,
egészen 2029-ig csupán egy számjegyű nettó árbevétel-növekedésre számítanak.
A Diageo számos ismert italmárka tulajdonosa, mint például a Johnnie Walker, a Guinness és vagy a Smirnoff. Lewis ezzel az agresszív megszorítással is folytatja a korábbi hasonló tevékenységét – a Tescónál és az Unilevernél is levezényelt már hasonló költségcsökkentéseket – és rászolgál ott kapott gúnynevére: „Drasztikus Dawe” – írja az Euronews.
Azt még nem tudni, hogy az átszervezés mennyi ember elbocsátásával, jár, de az igazgató jelezte, hogy jelentős hatással lesz majd a munkahelyekre, mivel alapjaiban alakítják át a költségstruktúrát.
A globális italipar általában is csökkenő kereslettel szembesül, mivel az italozási szokások jelentősen megváltoztak a Covid-járvány óta. Ezt sokfelé emelkedő infláció, és a megélhetési válság is súlyosbítja, és nem segíti a fiatal fogyasztók egészségtudatosabb hozzáállása, akik inkább az alacsony alkoholtartalmú vagy alkoholmentes italokat keresik.
A Diageóhoz hasonló lépésekre szánta magát korábban a Heineken és a Pernod Ricard is.
https://hvg.hu/kkv/20260211_heineken-leepites-munka-sor
Nyitókép: Fazekas István / HVG