Döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság, tovább épülhet Donald Trump bálterme

Az elnök természetesen nagyon örül a döntésnek.

  • HVG

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság hétfői döntése alapján folytatódhatnak a munkálatok a Fehér Háznál azon a báltermen, amit Donald Trump álmodott meg a keleti szárny helyére, írja a DW.

A testület 5-4 arányban szavazott, a konzervatív főbírák közül csak John G. Roberts nem támogatta az alsóbb fokú bíróságok építkezést korlátozó végzésének felfüggesztését. Szerinte a hétfői döntés ellene megy a hatalmi ágak szétválasztásának, és ugyan Legfelsőbb Bíróság nem foglalt állást erről, szerinte a bálterem építése valószínűleg jogellenes.

„Amerika aranykorát éli, és ez az épület lesz Washington egyik legnagyobbika” – reagált Donald Trump a hétfői fejleményekre.

A National Trust for Historic Preservation nevű műemlékvédelmi szervezet tavaly indított pert, miután a Trump-kormány lebontotta a Fehér Ház keleti szárnyát, majd anélkül kezdte meg a mintegy 8360 négyzetméteres bálterem építését, hogy azt az Egyesült Államok kongresszusa jóváhagyta volna. Richard Leon bíró márciusban pedig úgy határozott, hogy a mintegy 400 millió dolláros projekt föld feletti építési munkálatait le kell állítani, amíg a Kongresszus nem adja meg a szükséges felhatalmazás.

Donald Trump megígérte, hogy fellebbezést fognak benyújtani a döntés ellen, de augusztusban az Egyesült Államok szövetségi fellebbviteli bírósága megerősítette az elsőfokú végzést, 2–1 arányban.

Miközben mindenki máshova nézett Donald Trump pikk-pakk eldózeroltatta a Fehér Ház harmadát

Az amerikai elnök azt ígérte, a Fehér Házhoz építendő bálterem nem jár majd bontással. Aztán kiderült, hogy pár nap alatt eltűnt az épületegyüttes harmada. A bálterem kétszer akkora lesz, mint a létező főépület. Mindez építési engedély nélkül, miközben az USA-ban kormányzati leállás van, ellenzéki városokban pedig fegyveres idegenrendészetisek és a Nemzeti Gárda.

Maga a beruházás a bálterem mellett egy kiterjedt föld alatti komplexumot is magába foglal óvóhelyekkel, egészségügyi létesítményekkel, valamint különböző védelmi rendszerekkel. Ugyan a szövetségi fellebbviteli bíróság leszögezte, hogy a nemzetbiztonsági érvek önmagukban nem jelentik a vonatkozó törvényi előírások alóli felmentést, az igazságügyi minisztérium beadványában pedig amellett, hogy közölte, a teljes projekt – beleértve a föld alatti létesítményeket is – 65 százalékban elkészült, az elnök ellen elkövetett merényletkísérletekre, valamint más közelmúltbeli fenyegetésekre hivatkozott, írja a Reuters.

Nyitókép: Aaron Schwartz / AFP


Hozzászólások