Húsz-negyven fős hálótermekben, emeletes vaságyakon aludt az El Camino 180 kilométeres szakaszának teljesítése alatt Gyurcsány Ferenc, illetve új párja, Ágnes Éva antropológus, fotós. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció korábbi elnöke a Blikknek nyilatkozott a zarándoklatról: „A szobák mindenütt hűvösek voltak, hálózsákunk nem volt, takarót kellett szereznünk. Este tízkor pedig lámpaoltás. És persze mindig horkolt valaki. De tudtam, hogy ez lesz, a telefon fülhallgatója jó szolgálatot tett.”
Gyurcsány azt mondta, párjával hét nap alatt teljesítették a távot, naponta minimum 20 kilométert gyalogoltak, az egyszerre teljesített legnagyobb táv 38 kilométer volt. Beszélt a saját és társa fittségi állapotáról is: „Éva nálam sokkal aktívabb, félmaratonokat fut, nem nagyon tud úgy eltölteni egy napot, hogy ne sportoljon valamit. Én egyik nap futok, másik nap edzőterembe megyek, de ha kimarad egy edzés, vagy akár néhány nap is, attól még nem esem kétségbe. Szóval nem volt idegen tőlünk az El Camino.”
Hozzátette azt is, hogy „nagyon rendben van” önmagával, nem azért zarándokolt, mert keresett valamit. „A mi utunk nem vallásos zarándoklat, hanem egy nagy közös természetes emberi élmény volt.”
Gyurcsány az Ágnes Évával való, júliusban a nyilvánosság előtt is felvállalt kapcsolatáról is elárult néhány részletet. Azt mondta, egy Nógrád megyei halfesztiválon mutatkoztak először együtt. (Korábbi feleségével, Dobrev Klárával idén május elején jelentették be, hogy elválnak.)
Állítása szerint soha nem szoktak veszekedni, igaz, egyszer kézbe vette Ágnes Éva fényképezőgépét, és látta rajta, hogy ettől „megfeszült”. Úgy vélte, neki is vannak rigolyái, ha valahová például letesz egy könyvet, ahhoz senki se nyúlhat.
A Blikk rákérdezett az esküvő lehetőségére is, de Gyurcsány kijelentette: egyikőjük sem érzi úgy, hogy a kapcsolatukat „közhiteles esküvel kellene megerősíteni”.