A Mezőkövesd határában, az M3-as autópálya közelében lévő egykori szovjet repülőtér tulajdonának egyhatodához jutott hozzá a miskolci önkormányzat, ingyenesen - az erről szóló előterjesztést párthovatartozástól függetlenül fogadták el az önkormányzat képviselői.
A kormány december közepén határozott az állami vagyonba tartozó ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról. A miskolci önkormányzat a régió fejlesztési programjával és Miskolc Technopolisz pólusprogramjával összhangban a szintén tulajdonossá vált Mezőkövesddel és Mezőkeresztessel közösen területfejlesztési célra kívánja hasznosítani a repülőteret, ahová regionális logisztikai központot is terveznek.
A reptér 3.500 méter hosszú, 80 méter széles kifutópályája a ferihegyi után a második legnagyobb az országban, s minimális ráfordítással alkalmas a közeljövőben kereskedelmi forgalomba álló úgynevezett ICAO 4F-es besorolású repülőgépek fogadására is.
A tervek szerint a logisztikai központban tíz éven belül már legalább kétezren dolgozhatnak.
(MTI)
Repülőteret kapott Miskolc
A Mezőkövesd határában, az M3-as autópálya közelében lévő egykori...
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
A Vidéki Prókátor üzent Mráznak: Hiteled többé nem lesz, örülj a lopott pénznek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.