Kizárták a Momentumból a párt V. kerületi jelöltjét, mert nem volt hajlandó támogatni Juhász Péter polgármesteri ambícióit
Tomos Endre ugyan még hivatalos értesítést nem kapott a döntésről, de telefonon már közölték vele a verdiktet.
Tomos Endre ugyan még hivatalos értesítést nem kapott a döntésről, de telefonon már közölték vele a verdiktet.
A főpolgármester kijelentette, hogy a Fidesznek 89 nappal a választás előtt nincs üzenete Budapest számára, csak hadüzenete.
A Kutya Párt többsége nem támogatta az előválasztást.
A nevét már jövő héten bejelenthetik a portál információi szerint.
Vitézy Dávid helyes döntésnek tartja, hogy a Természettudományi Múzeum Budapesten marad, ugyanakkor felhívja a figyelmet: most inkább a kormány hibájából régóta zárva tartó múzeumok ügyével kellene foglalkozni.
A fiú feltehetően öngyilkos lett.
A gyerekek egyik kedvenc attrakciójának látványelemét lovasították meg.
Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetőjéről van szó, aki nem csak a cég vezetéséről, hanem MSZP-s tisztségéről is lemondott. Az ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett.
Ez 300 ezer forintos emelést jelent.
A főváros beperelte a hálókat hirdetési céllal használókat, emiatt egyre több ilyen felület tűnik el Budadpestről.
Hiába ígértek januári kezdést, még nem álltak munkába a filippínó buszsofőrök.
„Ha valaki méltó arra, hogy Budapesten közterület viselje a nevét, ő bizonyosan az” – véli a főpolgármester Navalnijról.
A főpolgármester az általa elrendelt vizsgálat alapján állítja, hogy a fideszes főváros öt évvel rövidíthette volna meg a bicskei gyermekotthon lakóinak szenvedését, mert tudtak az ottani ügyekről.
Baranyi Krisztina női kihívót kaphat, Wintermantel Zsolt megint megpróbálhatja megszerezni az általa öt éve elbukott Újpestet a kormánypárti Magyar Nemzet szerint.
Kampányt nyitott a főpolgármester.
Négymilliárd forintos programmal adnák vissza a Nagykörút régi nagyszerűségét, jelentette be Karácsony Gergely és több kerületi polgármester. "Klímaadaptív közterület", vállalkozásfejlesztés, akadálymentesített zebrák a tervek között.
Nem fogadta el a költségvetést Ferencváros képviselő-testülete, ezzel viszont a Fidesz és az ellenzéki pártok együtt akadályozták meg azt is, hogy a kerületben több száz embernek a bérpótlékát februárban kifizessék.
A zöldfelületek arányát 52 százalékra növelik a jelenlegi 36-ról.
Tavaly már a szélsőjobbos megemlékezés előtti napokban antifasiszta csoportok támadtak emberekre a fővárosban.