Megvan, mire fogja elkölteni Budapest a közösségi költségvetés egymilliárdját
Bringautak, közvécék, randióra, lepukkant terek rendbehozatala is szerepel a listán.
Bringautak, közvécék, randióra, lepukkant terek rendbehozatala is szerepel a listán.
Több buszt és trolit is elterelnek a tüntetés és az önkormányzati megemlékezés alatt.
A speciális fóliából épített tetőszerkezet fűtés nélkül nem tartja meg magát, a fővárosnak viszont nincs pénze fűteni.
A kormány közel hatszáz hektárt nyilvánított beruházási területté Budapest szélén, de nem tudni, hogy pontosan milyen gigaberuházásba kezdenének.
Korábban a rendőrség két palesztinpárti tüntetést is betiltott.
Állításuk szerint Láng Zsolt késve járt bizottsági ülésekre, ezekről pedig rendszeresen korán le is lépett.
Forráshiány van, az állam pedig kész tervekre képtelen reagálni, míg más kérdésekben egyetértenek a fővárossal.
Egyelőre nem tudni, hogy az ellenzéki pártok támogatják-e a párbeszédes politikust.
Egy esetleges atrocitástól tartva ezért a román válogatott lemondta a csütörtökre tervezett városnézést.
A polgármester szerint mindez rágalom, és feljelentést fog tenni a rendőrségen.
A Google adatai alapján finomhangolják a budapesti lámpákat – jelentette be a BKK. Azt ígérik ugyanakkor, hogy ettől a gyalogosoknak és a tömegközlekedőknek sem lesz rosszabb a fővárosban.
Legutóbb tavaly augusztusban lehetett látni.
Októberben eddig csak Budapesten 142 menekültet találtak a hatóságok.
Baán László korábban azt mondta, hogy az épületet 2024-25-ben kezdhetik el építeni, azonban a Városliget Zrt. óvatosabban fogalmaz.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a BKK-s és BKV-s vezetők "a budapesti közösségi közlekedés minőségét a COVID, az energiakrízis és a száguldó infláció ellenére is fenntartották, sőt javították". Összesen 65 millió forintról van szó.
15 utca érintett, minimum hat órára kell majd elhagynia mindenkinek az ingatlanát.
A kerület és a társaság csatája hónapok óta zajlik.
A túl gyakori események a lakók pihenését lehetetlenítik el V. Naszályi Márta szerint.
A kor csak egy szám – lassan ez lehet a szlogen, amikor arról döntenek, forgalomba engedik-e a HÉV-motorvonatokat. Egyelőre nincs krízis, de az állomány jelentős része közeledik a 60 éves korhoz, ameddig eredetileg használni lehetett volna.
Májusban politikai szövetségei sem mind támogatták abban Karácsony Gergelyt, hogy a főváros Garancsi István cégével szerződjön mintegy 44 ezer fővárosi plakáthely ügyében. A főpolgármester ezután saját hatáskörben döntött.