313 lóerős új villanyautót mutatott be a Lexus
A dupla villanymotoros szabadidő-autó hatótávolsága mintegy 400 kilométer.
A dupla villanymotoros szabadidő-autó hatótávolsága mintegy 400 kilométer.
A francia gyártó május közepén leplezi le teljesen a most még csak előzetesen megmutatott újdonságot.
A bajor gyártó vadonatúj luxusszedánja benzines, dízel és elektromos változatban egyaránt elérhető.
Négy év alatt egy teljes esztendővel öregedett a Magyarországon forgalomban lévő személygépkocsik átlagéletkora, elérve a 15 évet. Egy régi NDK-s autóval, vagy igazán öregnek számító Moszkviccsal sem rendkívüli összefutni az utakon – derül ki a HVG legfrissebb számából.
Alapvetően, fokozatosan, egyre önállóbban hagyná vezeti a tanulót a jármű rendszere.
A négykarikás német gyártó újdonságának hossza meghaladja az 5,5 métert.
A hibrid hajtásláncú olasz újdonság tetejének lenyitása mindössze 14 másodpercnyi időt vesz igénybe.
Megérkezett az S-osztály méretkategóriában versenyző EQS emelt karosszériás testvérmodellje.
Az ingolstadti gyártó minden jel szerint megadja a módját a belsőégésű motoros R8 búcsúztatásának.
A himesházi születésű túraautó-világkupa bajnok idén nemcsak benzines, hanem elektromos versenyautóval is rajtvonalhoz áll. Ez karrierje eddigi legnagyobb kihívása.
Egyre jobban szétnyílik az árolló az otthoni és a piaci árazású töltés között.
A Vision EQXX egy német–francia túrán bizonyította be, hogy mennyire alacsony a fogyasztása.
Jelentősen szigorodik a következő néhány hónapban az osztrák gépjárműtörvény. Az illegális utcai versenyzők és gyorshajtók rövidebb-hosszabb időre, sőt bizonyos esetekben örökre búcsút inthetnek autóiknak.
A felfrissített X7-es szabadidő-autó a méretét és tömegét meghazudtoló módon alig több mint 4 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100-ra.
A használtautó-behozatal felfutásának oka egyértelműen az újautó-kínálat visszaesése.
A H&R szettjének köszönhetően nem csak jobban mutat a C-Klasse, hanem kicsit sportosabban is viselkedik.
Ez a finom járású V6-os motorral szerelt korábbi generációs S-Klasse szó szerint szalonállapotnak örvend.
Az F1 és CART világbajnoki címmel rendelkező brit pilóta egykori vörös versenyautójára most bárki lecsaphat.
Egy tornádóvadász érezhette át igen közelről, milyen is, amikor szinte átjárja a villámlás.
Ilyen az, amikor egy igen tágas családi autó 5 másodperc alatt és V8-as hangorkán mellett gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.