Fejbelőtt egy rendőr egy 18 éves kismamát Kaliforniában
Egy verekedés után ugrott kocsiba a fiatal nő, a járműre lőtt a járőr. A rendőrt kirúgták, gyilkosság miatt vizsgálják az ügyet.
Egy verekedés után ugrott kocsiba a fiatal nő, a járműre lőtt a járőr. A rendőrt kirúgták, gyilkosság miatt vizsgálják az ügyet.
A tűzben meghalt a főbérlő kutyája is.
Az ügyészség börtönbüntetést kért a férfira.
Bár az amerikai bűnüldöző szervek még mindig nem tudják hivatalosan, hogy ki lehetett a Zodiákus, egy, a fel nem derített bűnesetek megoldására specializálódott független nyomozó csoport azt állítja: megfejtették az ügyet.
Attilának a „női munkatársak testi épsége” lebegett a szeme előtt.
A korábbi szakvélemények szerint beszámítható volt.
Budapesttől nyolcezer kilométerre, mindössze telefon és laptop használatával építette fel és irányította a valaha létezett egyik legszofisztikáltabb magyar bűnszervezetet a most mindössze 30 éves T. Alex, akire három éven át vadászott a rendőrség, míg végül a Dominikai Köztársaságban július elején elfogták. A büntetlen előéletű T. Alex hét év leforgása alatt olyan bűnszervezetet épített ki, amelyet több száz “asszisztens” segített úgy, hogy egy részüknek fogalma sem volt arról, mihez is asszisztál. Az ügyben az FBI segítségét is igénybe kellett venni. Amikor elfogták, T. Alex igencsak meglepődött.
A kormánysajtó korábban névtelen cikkekben állította azt Hadházyról szomszédjára hivatkozva, hogy rendszeresen megkeseríti annak életét.
Az akció a kormány politikai hirdetéseivel lehet kapcsolatos.
A 35 éves szlovák férfi két embert ütött el terepjárójával, majd cserbenhagyta őket. Az egyik áldozat a helyszínen életét vesztette.
A védett állatok szállítására nem volt engedélye a sofőrnek.
A zalaegerszegi kereskedő mintegy 80 millió forinttal verte át az ügyfeleit.
A lúgos orvos apja korábban valamiért nem a nőnek, hanem a bírósági végrehajtónak utalta át az összeget.
Milad Rouf májusban, féltékenységből követte el a támadást.
Kunduzban a síita kisebbség imája közben követtek el merényletet, a több tucat halott mellett több mint száz sebesültről tudni.
A 33 éves férfi főleg külföldi bankok kártyáinak adatát szerezte meg.
A nyékládházi férfi csuklóján négy órán belül kattant a bilincs.
A Nébih-ellenőröknek az tűnt fel, hogy gyanúsan olcsó volt a termék.
Lövöldözésbe torkollott egy diákok közötti verekedés a Texas állambeli Arlington egyik középiskolájában. Négy ember megsérült, a gyanúsítottat a rendőrök keresik.
A férfi kocsijában benzinnel teli kannákat találtak.