Ki kellett műteni egy darabot Jeszenszky Géza koponyájából
A volt külügyminiszter arról is beszélt egy interjúban, hogy nem számít fia bocsánatkérésére.
A volt külügyminiszter arról is beszélt egy interjúban, hogy nem számít fia bocsánatkérésére.
A rendőrség előre kitervelt, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítja az elfogott támadót.
A támadás célpontja a moszkvai számvevő kamara egyik tanácsadója volt.
A tetten ért tolvajok az egyik dolgozóra támadtak.
Játék pénzzel csaltak ki egy húszezrest az áldozatból, késes fenyegetés lett a történet vége.
A rablók 3,5 millió forintot zsákmányoltak, de nem sokáig örülhettek a pénznek.
A pincér elmondta: amikor a menekülő támadó után eredt, a volt miniszter vérző fejjel is vele tartott egy darabig.
Jövő héten már előadást tartana a kalapácsos támadásban súlyosan megsérült egykori külügyminiszter.
Jonathan Joss férje jelen volt a színész és az állítása szerint őket melegségük miatt már korábban is támadó szomszédja vitájánál, amely során a szomszéd agyonlőtte Josst, és azt állítja: ezúttal is a homofóbia volt a vita kiváltó oka. A rendőrség szerint nincs bizonyíték homofóbiára.
A férfi terrorcselekménnyel, gyilkossággal fenyegetőzött, és több ezer eurót követelt magának.
Az ügy fő gyanúsítottja idén szabadul egy német börtönből, de a kislány eltűnése miatt nem tudnak vádat emelni ellene.
Az ügyészség szerint fennáll a támadónál a szökés és az újabb bűncselekmény elkövetésének esélye.
Tavaly szeptember óta keresték a férfit, aki halálra késelt egy embert.
Hamis osztrák halotti anyakönyvi kivonatot szerzett a férfi, amelyet a bíróság elfogadott, és megszüntette ellene az eljárást. Az ügyészség csalással, pénzmosással és okirat-hamisítással vádolja.
Egy 39 éves nőt letartóztattak gyilkosság gyanújával, de három másik embernek is köze lehet az ügyhöz.
A 70 éves férfi magával is végezni akart.
A volt külügyminiszterre és feleségére otthonuk előtt, a kapualjban támadtak rá. Csak egy közeli étterem pincérének köszönhető, hogy az elkövető menekülni kényszerült, őt végül a Fővám téren fogták el.
A férfit azzal gyanúsítják, hogy egykori pártfogoltjait prostituáltként futtatta. Állítólag éveken keresztül több jelzés is érkezett, hogy gyanúsan viselkedik fiatal lányokkal. Egyik munkahelyén fegyelmi eljárás is indult ellene.
A férfit, akit zaklatásért jelentett fel a szomszédja, az óvodából vitték el, ahol kertészként dolgozott.
Arról, hogy átadják-e a német hatóságoknak, hamarosan dönt a bíróság.