Raktárakban porosodik az a 17 ezer lélegeztetőgép, amit 300 milliárdért vett a kormány még 2020-ban
Egyetlen darabot sem sikerült azóta eladni belőlük.
Egyetlen darabot sem sikerült azóta eladni belőlük.
Most először találtak emberben olyan fajta fonálférget, amilyen egy ausztrál nő agyában élt.
Az Országos Vérellátó Szolgálat szerint tévesen jelent meg a hír az elmúlt napokban, miszerint a 16, és 22. kerületben, valamint Szegeden nem lehet vért adni az ázsiai tigrisszúnyog jelenléte miatt.
Ha valaki az internetről próbál meg tájékozódni azzal kapcsolatban, hogy jó ötlet-e a menopauza által okozott panaszai megszüntetésére hormonnal próbálkozni, hamar szembesül azzal, hogy szinte alig van olyan megbízható oldal, ahol nem lóg ki a „szponzorációs lóláb”. A közelmúltban ugyanakkor Menopauzális Medicina címmel az Oriold és Társai Kiadó gondozásában megjelent egy szakkönyv, ami a laikus érdeklődőnek is segítség lehet. A két szerzőt, Dr. Jakab Attilát és Prof. Dr. László Ádámot kérdeztük.
A súlyos megbetegedés kialakulásának veszélye alacsony.
Csurran-cseppen az egészségügyi fejlesztési pénz Budapestnek; most 1,6 milliárdot utalt ki a kormány két kerületnek.
A Doktor24 tulajdonosa szerint százezreket buknak bizonyos műtéteken.
Minden évben 4-500 nő és ugyanennyi férfi hal meg olyan daganatban, amelynek kialakulásáért a HPV vírus a felelős.
Egyelőre nem úgy tűnik, hogy meghallgatásra talál az érintettek álláspontja.
Hónapok óta hiánycikk az alkoholizmussal küzdő szenvedélybetegek számára kifejlesztett tabletta a hazai patikákban, miután minőségi hiba miatt visszavonták a teljes készletet. Alternatív gyógyszer nincs, így a betegek külföldről tudják csak beszerezni - írtuk augusztus 21-én. Most a forgalmazó közölte lapunkkal, hogy a gyógyszerhiány az új gyártási tétel beérkeztével, várhatóan szeptemberben szűnik meg.
Az egzisztenciális bizonytalanságnak, a háborúnak és az inflációnak lehet egy felhajtóereje Rihmer Zoltán pszichiáter, az öngyilkosság hazai és nemzetközi szakértője szerint.
Korábban az intézmény orvosigazgatója, dr. Vendrei Gábor mondta le az ellátást kapacitáshiányra hivatkozva.
A beígért 18 százalékos béremelés ráadásul csak 17,7% és nem is a teljes fizetésük, hanem csak annak a kiegészítése után kapják a dolgozók.
Békássy Szabolcs kollegiális szakmai vezető a legalább 1200 főt ellátó rendelőket tartaná ideálisnak.
Egyre több házorvosi praxis marad betöltetlenül, immár egymillió ember alapellátását nehezítve. A helyzet romlik, miközben sorjáznak az átgondolatlan kormányzati ötletek.
A tudósok több mint egy évszázada próbálkoznak az eljárással, egy agyhalott betegbe ültették az állati szervet.
A Sziget Fesztiválon minden századik megvizsgált fesztiválozónál pozitív lett a bőrrákszűrés.
Takács Péter szerint egy-három évente a rendszer legyen képes önmagát mérni, az eredményekből következtetést levonni és saját megoldásokat generálni.
Az egészségügyi szakdolgozók béremelése mellett a pótlékok emelésére már nem mindenhol maradt pénz.
Az eddigi tapasztalatok szerint a korábbiaknál enyhébb tüneteket produkál az omikronból kiszakadt új koronavírus-variáns, az Eris. Ezzel együtt viszont könnyebben terjed, Kínában és az USA-ban például már az összes covidos eset között ez a legdominánsabb változat. Itthon a variánsnak egyelőre nincs regisztrált fertőzöttje, de a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ nem zárja ki, hogy az Eris már jelen van Magyarországon is.