Nemcsak leáll a Fertő tavi beruházás, de felül is vizsgálják
A jelenlegi állapotban viszont a terület használhatatlan, mindent széttúrtak, most a folyatás is kétséges.
A jelenlegi állapotban viszont a terület használhatatlan, mindent széttúrtak, most a folyatás is kétséges.
Már építési engedélye is van annak a Népfürdő utca sarkára tervezett több mint 300 lakásos társasháznak, ami Rahimkulov Ruszlan orosz milliárdoshoz köthető, és amit korábban túlépítés miatt nem támogatott a kerület.
Több külföldi érdeklődő jelenhet meg a piacon, ez pedig felhajthatja az árakat.
A forint euróval szembeni gyengülése miatt rövid idő alatt 10 százalékkal lettek olcsóbbak a magyar ingatlanok az euróval fizető külföldiek számára.
Az új építésű lakások ára is még feljebb kúszhat a következő egy évben.
A városi lakosság jelentős része lakott már több-kevesebb ideig lakótelepeken, de legalábbis mindenkinek van minimum egy olyan ismerőse, aki élt már panelban. Véleménye is van mindenkinek a panelról, azonban a közhiedelemmel ellentétben a szociológiai kutatások kedvezőbb képet mutatnak a megítélésükről. A debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 2019-es PANEL kiállítása a régió városképi arculatát máig meghatározó panel technológiával épült lakótelepeit kutatta, többek között azt a kérdést feszegetve, hogy létezik-e panelidentitás? A kiállítás kurátorával, Süli-Zakar Szabolccsal beszélgettünk.
Sokba került egy gyanús üzleti tranzakció a szentszéknek.
A hazai kiemelt üdülőkörzetek lakóingatlan- és üdülőpiacain együttesen átlagosan 12 százalékkal emelkedtek a fajlagos árak tavaly az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásából.
Alkotmányellenes, ezért elvették a kormánytól a lehetőséget, hogy kedvére engedélyezze a Balaton-parti építkezéseket.
December elsejétől él a magánszálláshelyekről szóló rendelet a kerületben.
Országos összevetésben egyre tovább tart az értékesítés.
Tempót váltott az országos és a fővárosi albérletpiac, májusban a korábbinál gyorsabb ütemben drágultak az albérletek – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
A háznak hét hálószobája, teniszpályája és moziszobája is van.
Békés megyében a legdrágább a föld, egy hektár átlagosan 2,3 millió forintba kerül.
Egyre nagyobb az érdeklődés a balatoni ingatlanokra, és nagyon komoly eltérés van az árak között: a tóparton van eladó 1,3 milliárdos kastély és van 5,9 milliós nyaraló is.
Egy oknyomozó szervezet és egy orosz híroldal szerint elképesztő luxuskivitelezésben húztak fel az orosz elnök számára egy többemeletes "halászkunyhót" a Ladoga-tónál.
Eredménytelen lett a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzés, tovább pusztul a 2007-ben bezárt komplexum.
Az állam adta el árverésen az impozáns épületet még decemberben, másfél milliárd forintról indult a licit. Az új tulajdonos még nem tudja, hogy mit kezd az utóbb az MVM székházaként működő 139 éves műemléki épülettel.
A bíróság zár alá helyezte az ingatlant, amit talán pont azért kezdett el árulni a tulajdonosa, hogy ne vegyék zár alá.
Egy egész szintet elfoglal egy cég az áruházával.