Lesz Aligán strand, ígéri a beruházó
A területen luxusüdülő épül, a helyiek szerint emiatt lezárják a partszakaszt.
A területen luxusüdülő épül, a helyiek szerint emiatt lezárják a partszakaszt.
A helyiek attól félnek, hogy nem lehet majd eljutni a Balaton partjára, a kormányhivatal szerint a környezetvédelmi kérdésekkel minden rendben van.
Erős a gyanú, hogy sokszor strómanoknak adtak el nagy kedvezménnyel önkormányzati lakásokat – állítja a korábbi városvezetések ingatlanügyeit vizsgáló bizottság.
Szűkül a lakáskínálat, de még jobban szűkül az olcsóbb ingatlanok száma. Budapesten 100-ból alig 3 lakást kínálnak 25 millió forint alatt, országosan 16 százalékos az arányuk, új építésű szinte nincs is ennyiért.
Az Ingatlan.com arra számít, hogy a meredek áremelkedés tovább folytatódik.
A kormány külön szabályokat állapított meg a Mátyás-templommal szemben található telek beépítéséhez.
Azt nem árulják el, hogy mennyibe került a ház kibővítése és felújítása.
Összetett céghálón keresztül lett tulajdonos az ingatlanprojektet futtató cégben a kormányfő veje, amelyben Garancsi István és Hernádi Zsolt is képviselteti magát.
A Lánchídtól délre eső részre nem hajthatnak majd fel a járművek. Arról még nincs döntés, hogy ez a szakasz pontosan meddig fog tartani.
Az ingatlan azért is különleges, mert ebben írta remekműveit a híres zeneszerző.
Az artistaképző épületét egy volt dízelmozdony-javító csarnok átépítésével alakítják ki.
Egy év alatt 42,3 százalékkal nőtt a termelés volumene, de januárhoz mérten is jelentős, 13,3 százalékos az erősödés.
Kikiáltási áron, 168 millió forintért kelt el a több mint ötezer négyzetméteres ingatlan.
Az összegben benne van a tervezés is.
Komárom főterén egy leromlott állapotú épületet vettek meg, ahol 1848 őszén Kossuth Lajos szállt meg. Az alapítványnak most már közel 20 ingatlanja van a Kárpát-medencében.
2021 utolsó negyedévében 19,5 százalékos volt a növekedés.
Négysávosra bővül a 71-es út város előtti szakasza, már megjelent az ajánlati felhívás is a projektre.
Németországban az ukrajnai háború miatt a hatóságok elkezdték megerősíteni az óvóhelyeket és vésztartalékokat képeznek - jelentette szombaton a Welt am Sonntag című lap a szövetségi belügyminisztert idézve.
Akár tíz emelet magas épületet is felhúzhatnak a hegy oldalában.