Semjén töröltetné Táncsics és Kossuth egykori börtönének műemléki védettségét
Bár még lehet remélni, hogy a módosításra csak a régészeti feltárások miatt van szükség, de a javaslat időpontjának megválasztása legalábbis sajátosra sikeredett.
Bár még lehet remélni, hogy a módosításra csak a régészeti feltárások miatt van szükség, de a javaslat időpontjának megválasztása legalábbis sajátosra sikeredett.
A férfi sajtóértesülések szerint egy teherautó karbantartásán dolgozott a halála előtt.
A miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédét közvetítettük és össze is foglaltuk a lényegét, de aki szeretné szóról szóra végoigolvasni, az most ezt is megteheti. Bónusz videóval!
A saját bevallása szerint nemzeti érzelmű színészt Magyar Péter pártalapítós-zászlóbontós rendezvényén látta a hvg.hu a színpad mellett. Kiderült, hogy fel is szólal majd. A felesége, Borbély Alexandra is mozgósít a Magyar-féle eseményre.
Orbán Viktor visszatért Budapestre, és harcias beszéddel adta meg az alaphangot a nemzeti ünnep rendezvényeihez. A pártok és szónokaik már eleve a júniusi választásokra hangoltak, de az igazi szenzáció Magyar Péter színrelépése volt, aki az Andrássy úti nagygyűlésével bejelentkezett a politikai élet szereplői közé. Igaz, pártjára még várni kell, de a Talpra, magyarok! közösséget már meghirdette.
Remélte, hogy ezt a nyilatkozatot nem kell megtennie.
A KKM államtitkára így reagált arra, hogy az USA budapesti nagykövete egy kemény hangvételű beszédben adott kvázi utolsó figyelmeztetést Magyarországnak.
A kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra indítása főpolgármester-jelöltként igazi biztonsági játék a Fidesztől. Népszerű, szimpatikus jelölt, akinek ugyan nincs esélye Karácsonnyal szemben, de Vitézyvel együtt már elérhetik, hogy az újabb győzelme ne legyen a kormánypártokra nézve megalázóan magabiztos.
Karácsony és az LMP szerint sem arra való a főpolgármester, hogy a kormány szócsöve legyen.
A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
De erről egyelőre még csak a kormánypárt budapesti választmánya döntött, és az Országos Választmányának is be kell állnia a kormányszóvivő mögé.
Ha lenne pártja a pártnélkülieknek, akkor nagyon örülne az erősödés mértékének.
Egy friss törvénymódosító javaslat szerint csak a versenysportolók kaphatnak majd felmentést, és ők is csak akkor, ha az edzésük a testnevelésóra idejére esik. Emellett több ponton változtatna a kormány a nemrég elfogadott vendégmunkástörvényen is.
Három párt is felkérte Ferencváros polgármesterét, hogy szerepeljen a budapesti listájukon a június 9-i önkormányzati választáson, de Baranyi Krisztina még nem döntött.
Biró Ferenc azt írta, jogköreik messze elmaradnak más uniós tagállamok hasonló szervezeteinek jogköreitől.
„Következetes és hajlíthatatlan” – írták Ferencváros polgármesteréről.
Levelet írt a külföldön élő magyaroknak március 15-ére a miniszterelnök.
A diákok igazolatlant kaptak egy ferencvárosi iskolában, ha nem mentek el a vetítésre.