Habsburg György lehet Magyarország párizsi nagykövete
A diplomata a posztot 2015 óta betöltő Károlyi Györgyöt válthatja.
A diplomata a posztot 2015 óta betöltő Károlyi Györgyöt válthatja.
A szerencsés nyertes közel 1,4 milliárd forintért jelentkezhet.
A fővárosi tűzoltók öt vízsugárral oltották a lángokat a VII. utcában. Több gázpalackot is kihoztak az épületből.
A Kvassay híd mellett talált világháborús bomba hatástalanításának idején szünetel a vasúti közlekedés a szomszédos sínpályákon és az Összekötő vasúti hídon is
Fekete-Győr András pártelnök szerint fontos, hogy a fiatalok is beleszólhassanak abba, hogy kik legyenek a közös jelöltek.
Százszázalékos táppénz, ingyen tesztek az önkormányzati dolgozóknak és 5000 forint a 65 éven felülieknek a XVIII. kerületben. A DK-s polgármester szerint elszabadultak az élelmiszerárak, ezért kell támogatástokat osztogatni.
Szarvas fideszes polgármestere még novemberben leprásozta le a koronavíuros betegeket. A Demokratikus Koalíció a miniszterelnököt kérdezte volna, a házelnök szerint viszont ez nem kormányzati hatáskör.
A jövő héten megváltozhat a választási törvény, és azt is alkotmányba írhatják, hogy az apa férfi, az anya pedig nő.
"Zavaros a víz, sáros, hordalékos" - állítják a helyiek, akik szerint brutális mennyiségű szennyvízt engedtek rájuk. A vízügyi igazgatóság szerint nem külső vegyi szennyezésről van szó.
Nem túl bíztatóak az előrejelzések azok számára, akik szeretik a havas tájat nézegetni az ablakukból karácsony idején.
Jelentős lezárások lesznek az egytonnás, élesített amerikai bomba miatt.
És egy doboz almával, ami ráadásul „jó minőségű szabolcsi válogatás”.
A 116,9 milliárd forint értékű Mészáros Csoport a Magyar Vöröskereszt segítségével 50 millió forint értékben 70 tonnányi élelmiszeradományt juttat el rászorulókhoz.
A DK-s Arató Gergely arról érdeklődött a legfőbb ügyésznél, a kormánybiztos gázkamrázós, führerezős írása nem bűncselekmény-e.
A kormánybiztos érdektelen, irracionális epeömlésnek tartja a kritikákat, amiket a gázkamrázó írására kapott, elolvasni sincs kedve őket. Szerinte nem véletlenül tart ő ott, ahol tart, szemben a bírálóival.
Budapest több kerülete és néhány vidéki város önkormányzata is utalványt vagy pénzt oszt a rászoruló vagy az arra jelentkező nyugdíjasoknak.
A szolgáltató szerint kilyukadt egy vezeték.
A vád szerint Szegedi Csanád átverte az Európai Parlament illetékes szerveit, amivel 155 millió forintos kárt okozott az EP költségvetésének.
Nem zárható ki az Állami Számvevőszék szerint, hogy a Váradi András Alapítvány – a törvényben előírtakat megsértve – tiltott módon fogadott el támogatást, valamint a költségvetési támogatást nem megengedett célra használta fel.
A RETÖRKI néven is ismert intézetet 2013-ban hozta létre a kormány azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a tudomány fő áramlatától eltérő nézetek kapjanak hangot – és pénzt.