Újabb támogatást jelentett be Novák Katalin a munkába visszatérő kisgyerekes szülőknek
Havi 40 ezer forintos támogatást igényelhetnek azok az édesanyák, akik visszamennének dolgozni, és nem akarnak sokat fizetni a gyerekük bölcsődei elhelyezéséért.
Havi 40 ezer forintos támogatást igényelhetnek azok az édesanyák, akik visszamennének dolgozni, és nem akarnak sokat fizetni a gyerekük bölcsődei elhelyezéséért.
Csak úgy tudta már törölni az Országos Előválasztási Iroda a hét elején nyomdába küldött szavazólapokról Karácsony Gergelyt, hogy filctollal, kézzel húzzák át a nevét.
Az aktivisták a főpolgármester visszalépése után egy nappal már újra a standokon voltak.
Jakab Péter nem tudta megtenni, „részben tartalmi, részben emberi okok miatt”.
Karácsony Gergely itt jelentheti be visszalépését Márki-Zay Péter javára.
Ciklust feleznének – állítólag.
Juhász Edit emellett miniszteri biztosi feladatokat is kaphat.
Azt nem tudni, hogy volt-e már kihallgatás az üggyel kapcsolatban.
Farkas Péter Barnabás belebukott a kiszivárgott fotók ügyébe, és még a róla szóló önkormányzati szavazás előtt lemondott. A város jobbikos polgármestere gyalázatról beszél.
Az Alkotmánybíróság elutasította az ellenzéki képviselők panaszát a 2020-ban elfogadott törvénymódosítással szemben.
Milliárdos összeget – uniós forrást is – költöttek az ellenzéki képviselő szerint a Kecskeméten kihasználatlanul álló komplexumra.
Nagyot kaszált a Harmónia Trade Kft.
Egy csípőprotézis közel kétmillió forint.
Egy friss kutatás szerint az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjére a jobbikosok 84, a DK-sok 86, a momentumosok 87 százaléka szavazna, ha ő vezetné a közös ellenzéki listát.
A Newsmax című, erősen Trump-párti oldalon jelent meg az írása. David Cornstein szerint Orbánnak igaza volt a migráció kérdésében, brüsszelezett is egyet, a szociálisták nyolc éve is előkerült, és dicsérte az szja-visszatérítést is.
A főpolgármester-miniszterelnök-jelölt azt mondta, hogy "Nem visszalépek, hanem előre".
A Medián Márki-Zaynak mért előnyt Karácsonnyal szemben az előválasztás második fordulója előtt.
Az Új Világ Néppárt viszont kihátrált Pomuczné Nagy Ildikó mögül.