John Travolta: „Tudom, milyen azt érezni, most biztosan meg fogok halni”
A színész saját halálközeli élményéről beszélt: pilótaként átélte, hogy az általa vezetett gép elektromos rendszere teljesen leállt, és azt gondolta, mindennek vége.
A színész saját halálközeli élményéről beszélt: pilótaként átélte, hogy az általa vezetett gép elektromos rendszere teljesen leállt, és azt gondolta, mindennek vége.
Az egykori román irodalomtanár, Adela Stan teljesen hátat fordított a pedagógusi pályának, miután néhány évvel ezelőtt meghurcolták és megalázták, amiért a diákjainak megmutatott egy klasszikus filmet. A botrányt nagy lángra szította a homofóbia, a tordai középiskola irodalomtanára azonban végig kiállt az igaza mellett – még úgy is, mint az interjúnkban elmondta, „lelkileg megterhelő, ha az ember mindig tiltakozik”. A történetéből Elfogy a levegő címmel készült film. Ennek a bemutatóján beszélgettünk a tanárok helyzetéről, a kirekesztő attitűdről és a kreativitás haláláról.
A film egyik főszereplőjét palesztinpárti posztjai miatt kirúgták, Jenna Ortega pedig a Wednesday című sorozat miatt hagyja ott a forgatást.
Ridley Scott a régi, monumentális történelmi filmek szellemében szeretett volna alkotni és remekül be is mutatta, hogy miért működésképtelen a műfaj mozifilmként. Dupla Napóleon-filmkritikánk második részét történész kollégánk, Lenthár Balázs írta.
Ridley Scott, a Szárnyas fejvadász, az Alien, a Gladiátor és a Mentőexpedíció rendezőjének várva-várt új filmjében valójában nem a címszereplő Napóleon a legizgalmasabb szereplő, hanem a császár kapcsolata élete szerelmével. Lehet, hogy a valósághoz nincs sok köze, de annyi baj legyen. Dupla Napóleon-kritikánk első cikkét filmkritikusunk, Kovács Bálint írta.
A klímaválságról egyre nehezebb úgy beszélni, hogy az megüsse az ember ingerküszöbét, esetleg őszintén elgondolkodtasson, cselekvésre késztessen. Miközben a környezet pusztítását sokan közvetlenül tapasztalják meg a saját bőrükön, és ők egy pillanatra sem tudják figyelmen kívül hagyni életterük radikális megváltozását. A szerdán kezdődő 20. Verzió Filmfesztiválról most négy olyan dokumentumfilmet ajánlunk, amely szerintünk a klímaváltozással kapcsolatban nagy szemléletformáló erővel bír.
Miután a 49. születésnapjának megadta a módját, a következő egy évre komoly célt tűzött ki maga elé a színész.
A kedvezményes jegyek az ország bármely iskolájából igényelhetők.
Az alaphelyzettől épp annyira jövünk izgalomba, mint amennyire akkor, amikor kézbe veszünk egy detektívregényt vagy gyilkosos szerepjátékra készülünk. Vagyis nagyon. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című reality show-ban hírességeket zárnak össze, hogy a köztük megbújó gyilkosokra vadásszanak. Krimirajongóknak nincs is jobb kiindulási pont. De vajon meg lehet-e úgy csinálni a műsort, hogy az egymást gyanúsítgató szereplők között a feszültség és paranoia, mint egy jó könyvben, tényleg a tetőfokára hágjon? Kritika.
18 évvel ezelőtt ő volt a műsor házigazdája, de idén csak szurkolóként tért vissza a produkcióba.
Senkinek nem állt érdekében, hogy ezt a történetet széles körben megismerjék, most mégis film készült róla: a Libertate ’89 – Nagyszeben a romániai forradalom egyik véres és kaotikus, rengeteg halálos áldozattal járó epizódjáról szól. A rendező azt mondja: bár így is nehéz végignézni a filmet, a valóság még ennél is sokkal durvább volt. Interjú.
A három és fél órás Scorsese-filmet egyes mozik szünettel vetítik, ami ellen az alkotók ugyan hevesen tiltakoztak, de a nézők egy része üdvözölte. Nálunk mindenesetre nem várható ilyen vetítés. A filmek hossza közti különbség döntötte el a Barbie–Oppenheimer-moziháborút is.
Spekuláción alapulónak, bulvárosnak és rosszul megírt évadnak tartja a legtöbb brit lap A korona 6. évadát, amelyet a készítők Diana tragédiájára hegyeztek ki. Külön kínosnak találják a kritikusok – enyhe spoiler –, hogy a sorozatban feltűnik a hercegnő szelleme is.
Több mint hatvan évvel a halála után az MI segítségével forgatnak új életrajzi filmet a legendás francia sanzonénekesnőről, Edith Piafról. A film narrátora maga a művész lesz.
Öt évvel ezelőtt bemutattuk a legmenőbb fiatal magyar színésznőket, de azóta annyi friss tehetség bukkant fel, hogy muszáj volt indítanunk egy újabb listát. Kik azok a huszonéves színésznők, akik az utóbbi években észrevetették magukat filmekben, sorozatokban, és már nem kell sok hozzá, hogy széles körben is ismertté váljanak? Interjúsorozatunkban az új színésznő generációt vonultatjuk fel, ezúttal Varga-Járó Sára adott interjút.
A Jóbarátok sztárjai hosszú idő után tudnak megszólalni a jó barátjuk elvesztéséről. Matt LeBlanc és Courteney Cox után most Jennifer Aniston búcsúzott el Matthew Perrytől az Instagramon.
Úgy kezdődik, hogy A Karib-tenger kalózai című film jelmeztervezője egyszer csak megállt egy kapualj mellett a Jászai-téren.