„Szégyellem, hogy olyan boldogok voltunk, amikor megölték Ceaușescut”
Senkinek nem állt érdekében, hogy ezt a történetet széles körben megismerjék, most mégis film készült róla: a Libertate ’89 – Nagyszeben a romániai forradalom egyik véres és kaotikus, rengeteg halálos áldozattal járó epizódjáról szól. A rendező azt mondja: bár így is nehéz végignézni a filmet, a valóság még ennél is sokkal durvább volt. Interjú.
Az 1989-es, a Ceaușescu-diktatúra végét elhozó romániai forradalom egy még Romániában is csak kevesek által ismert, pedig brutális epizódja Nagyszebenben történt. A tüntetések 1989. december 22-én eszkalálódtak, amikor a főtéren eldördült egy lövés, és egy tüntető meghalt. Hogy ki lőtt, az nem volt egyértelmű, de a pokol elszabadult: a tüntetők betörtek a rendőrség épületébe és fegyvereket zsákmányoltak, a rendőrök civil ruhában menekültek, a hadsereg pedig átállt a tüntetők oldalára, miközben a titkosrendőrség (Securitate) és a rendőrség is egymás ellen fordult. A fegyveres milicisták önkényesen elkezdték összefogdosni azokat, akiket felelősnek tartottak a tüntetők megöléséért, és mindenféle bizonyíték nélkül terroristának bélyegezték őket: 522 embert ejtettek foglyul és tartottak fogva közel két hónapon keresztül egy üres medencében. Az utcai harcok során legalább 89 embert megöltek, kétszáznál többen sebesültek meg, és összesen több mint 130 ezer lövedéket lőttek ki.
Ezekről az eseményekről szól Tudor Giurgiu több év kutatómunka után készült Libertate ’89 – Nagyszeben című filmje, amelyet múlt hét óta játszanak a magyar mozik. A filmet először a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be szeptemberben (itt megkapta a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri nagydíját is); a filmet elkísérte a rendezője is. Itt beszélgettünk vele.
hvg.hu: A romániai forradalom idején 17 éves volt. Milyen személyes emlékei vannak az eseményekről?
Tudor Giurgiu: A nagyszebeniekről semmilyenek. Gyerekként éltem is ott négy évig, mégsem jutott el hozzám semmi mindabból, ami ott történt. A forradalom idején Kolozsváron éltem, és ott is akartam lenni az utcán, részt venni a tüntetéseken, de a szüleim nem engedték, bezártak a lakásba. Azt mondták: „Ne legyél hülye, ne csináld, még a végén megölnek.” Úgyhogy csak a tévén és a rádión keresztül figyeltük, mi történik, így én is olyan voltam, mint a film több szereplője: mivel minden csak a manipulált médián keresztül jutott el hozzám, sikerült engem is meggyőzni arról, hogy odakint terroristák vannak, és ha kimennék, engem is megölnének. Nagyon ijesztő volt – mert azt akarták, hogy annak tűnjön.
hvg.hu: A politikai helyzettel tisztában volt, tudta, kik a jó és a rossz szereplők a történetben?
T. G.: Nem, nem értettem mindent pontosan, a dolog összetettségét biztosan nem. Akkoriban azt gondoltam, a hadsereg biztosan a román emberek megmentéséért dolgozik, a bűnösök pedig a Securitate, Ceaușescu titkos rendőrségének tagjai és a milicisták, akik az ártatlan emberekre lőnek. Ezt a narratívát sulykolta az állami média és a hadsereg is. Aztán ahogy teltek az évek, mi is megértettük, hogy a valóság ennél bonyolultabb. Azt például nem sejtettük, hogy mindez egy puccs is volt; mi azt gondoltuk, csakis népfelkelés.
hvg.hu: Mi vezetett Nagyszebenben ahhoz, hogy kialakulhatott a filmben látható helyzet, hogy ennyire elszabadulhattak az indulatok?
T. G.: Romániában volt a régióban a legsúlyosabb a diktatúra; sokszor nem volt áram, nem volt étel, hideg volt. Ha sokáig egy ketrecben élsz, eljön a pont, amikor minden felrobban. Főleg, hogy a vezetőknek – akár a Securitatéban, akár a milíciában – kivételezett helyzetük volt; mindig megtalálták a módját, hogy jobban tudjanak érvényesülni, mint az átlagemberek.
hvg.hu: A film bemutatója előtt azt mondta, Romániában lényegében senki sem hallott a nagyszebeni eseményekről. Szándékosan akarták eltitkolni?
T. G.: Nem, csak arról van szó, hogy mindenki a temesvári és bukaresti eseményekről beszélt, ami ott történt, sokkal véresebb és látványosabb volt. De a kisvárosoknak is megvoltak a maguk történetei. Ráadásul a nagyszebeni események szó szerint zárt ajtók mögött zajlottak, egy katonai létesítményen belül, nem a szemünk előtt történt. Senkinek nem állt érdekében hirdetni, ami történt, főként nem a hadseregnek.
hvg.hu: Egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, Románia számára nem adatott meg a kézzelfogható lezárás az előző rezsim után. Magyarként különös volt ezt olvasni, mert innen nézve pont hogy úgy tűnik, a forradalommal és a Ceaușescu házaspár kivégzésével Romániában nagyon is kézzelfoghatóan zárult le a korszak, szemben a magyar rendszerváltással.
T. G.: Arra a tényre gondoltam, hogy a romániai ügyészség azóta sem hozott döntést arról, hogy a rendelkezésre álló több kamionnyi dokumentum alapján megvádoljanak bizonyos még ma is élő, idős, az előző rezsimben szerepet vállaló személyeket. Azt hiszem, azok az intézmények, amelyek felelősségi körébe tartozna mindez – kezdve a belügyminisztériummal, a hadügyminisztériumon át a Securitate utódszervezetéig, a titkosszolgálatig –, nem hajlandóak együttműködni, közös nevezőt kialakítani. Az elmúlt harminc évben minden fél csak bujkált, és még a nyilvánvaló tényeket sem voltak hajlandóak elfogadni. Nyilvánvaló, hogy a fiatal katonák lőttek, nyilvánvaló, hogy a Securitate is lőtt, nyilvánvaló, hogy a milícia is érintett volt – ezt én magam is tudom a kutatásaimból, mindez ott van a dokumentumokban. Mégis máig nem történt meg, hogy hivatalosan is elismerte volna valaki ezeket a tényeket.
hvg.hu: Mit okozott mindez a mai román társadalomban?
T. G.: Összezavarodottságot.
Az egész mai társadalom, a mai politikai garnitúra és minden más is rohadó alapokra épült.
Mintha vennél egy házat, ahol látszólag minden rendben, szépen működik az elektronika, le vannak festve a falak, de az összes szemét ott van a szőnyeg alatt, és árad belőle a bűz. Így nem tudsz egészségesen élni. Ilyen a helyzet a mai Romániában. Így nehéz jó irányba haladni.
hvg.hu: A filmben a forradalom talán legfontosabb eseménye, a Ceaușescu házaspár kivégzése csak egy másodperc erejéig kerül szóba, valaki csak úgy mellesleg rákérdez, hogy „na, megvolt?”, és ennyi. Miért döntött így?
T. G.: Habár az egy fontos pillanat volt az egész ország számára, amit mindenki annyira várt, a mából visszanézve mégis szégyent érzek miatta.
Olyan boldogok voltunk, hogy megölték őket!
Újra meg újra visszanéztük a képsorokat. Ma nagyon rosszul érzem magam, ha ezekre a képekre gondolok, így én sem akartam újra megmutatni őket. Egyértelmű, hogy Ceaușescunak nem volt tisztességes tárgyalása, az ítélet csak az új hatalom megszilárdítását szolgálta, noha ezt akkor még tudtuk. Azt gondoltuk, minden spontán történt, pedig nem: az új vezetők már ott voltak megbújva a háttérben, mindent megterveztek, és az egyik legfőbb céljuk Ceaușescu megölése volt, hogy így némítsák el. Tudtam, hogy szerepelnie kell ennek a pillanatnak is a filmben, de mindezek miatt nem akartam, hogy ezen legyen a fókusz.
hvg.hu: Nagyszebenben sok magyar él (a forradalom idején még kétszer annyian, mint ma). Mi volt a magyarok szerepe az eseményekben?
T. G.: Ha a forradalomról és a magyarokról van szó, akkor mindmáig elsősorban Temesvárra gondolunk, Tőkés László miatt. Nagyszebennel kapcsolatban a kutatásaim során elsősorban a helyi németajkú szászokról találtam adatokat, sokan harcoltak és sokan meghaltak közülük, sok történetre bukkantam, annyira, amennyit lehetetlen lett volna beleírni a filmbe. Olvastam viszont például magyar rendőrökről Nagyszebenben. Elsősorban arra törekedtem, hogy érezhető legyen Nagyszeben multikulturalitása.
hvg.hu: Mennyiben változott meg a románok és a magyarok kapcsolata, egymással szembeni hozzáállása a forradalom után?
T. G.: A kilencvenes években elég feszült volt a helyzet a mindkét oldalon jelen lévő szélsőségesek miatt, ami a véres marosvásárhelyi eseményekig vezetett. Én akkor is Kolozsváron éltem, amit egy őrült, magyarellenes polgármester vezetett. Szándékosan szították a magyarellenes hangulatot; nem tudom, ez honnan eredt, talán a Securitate tagjaitól. Szükség volt egy új ellenségre; Oroszország mindig is ott volt, mint fő veszélyforrás, így a forradalom után nem ártott, ha új fenyegetéssel tudják lefoglalni az embereket, nehogy a társadalom valós problémáival foglalkozzanak. Ez a korszak nehéz volt, de azóta normalizálódott a helyzet. Igaz, nemrég Székelyföldön jártam, ahol a helyi magyarok arról számoltak be, problémának érzik, hogy jóval kevesebb ma a románul beszélő magyarok aránya, mint egy generációval korábban, pedig bizonyos munkakörökben nagy szükség lenne erre. Azt mondták,
ennek elsősorban a Magyarországról érkező szélsőséges propaganda az oka, amely mindenkit elér a médián keresztül,
és amely valamiféle románok közé beékelt enklávénak akarja láttatni a helyi magyarságot. Pedig együtt kellene működnünk. A jó működésre példa Kolozsvár, ahol sikerült elengedni a múltat. Nekünk, románoknak is gondját kell viselnünk a közös örökségünknek. De tudnunk kell, hogy a szélsőségesek mindenhol jelen vannak.
hvg.hu: A bemutató előtt beszélt arról, hogy amikor a túlélőkkel beszélt a kutatásai során, harminc év után is volt, akit újra traumatizált, hogy beszélnie kellett arról, amit átélt.
T. G.: A beszélgetések során egy idő után megértettem, hogy sokan olyan mélységes poklot éltek át, amit lehetetlen lenne a vásznon reprodukálni. Nemcsak a medencében és az utcákon volt pokol, de ott is, ahol az ember azt hitte volna, végre biztonságban van, például a kórházakban, ahol őrült katonák, nem pedig az orvosok döntöttek arról, kit szabad ellátni, és kit nem, mert terrorista. Volt, hogy a fekvőbetegek testéből tépték ki a csöveket, mondván, ő terrorista, őt nem kell kezelni. Ehhez képest ez tulajdonképpen egy visszafogott film. És nem is volt elég pénzünk: még több vért, még több sebet akartam, hiszen ez volt a valóság. Így se könnyű végignézni a filmet, de úgy szinte nézhetetlen lett volna sokaknak. Találkoztam egy nagyszebeni ápolónővel, aki ott volt a medencénél: megköszönte nekem, hogy nem mutattam meg mindent, nem mutattam meg azokat a még tízszer ilyen súlyos képeket, amiket úgysem fog tud elfelejteni egész életében.
hvg.hu: Kockázatos olyan filmet forgatni, amely azt állítja, nem minden forradalmár állt a jó oldalon, és nem minden volt rendben a felkeléssel?
T. G.: Nem nevezném kockázatosnak, sőt szerintem szükség is van arra, hogy vitára bocsássuk az ennyire összetett morális kérdéseket, és itt nem is csak Nagyszebenre, de az egész forradalomra is gondolok. Nem hiszek abban a narratívában, hogy egyszerűen csak kétféle ember volt: akik meg akarták védeni bennünket, és a rosszfiúk. A történészek mindmáig hajlamosak kijelenteni, hogy a Securitate folytatott gerillaháborút még Ceaușescu halála után is, van, aki szerint pedig ugyanezt a hadsereg tette. Nincs meg a közös platform; a társadalom megosztott, és még az ilyen kérdésekben sincs egy elfogadott álláspont, és ki tudja, mikor lesz, hiszen a titkosszolgálati iratok egy része mindmáig nem elérhető.
hvg.hu: Nem is tart attól, hogy támadni fogják a film miatt?
T. G.: Nagyon kíváncsi vagyok, lesznek-e botrányok a romániai bemutató után. Az biztos, hogy lesz, aki támadni fog, mert túl emberien ábrázolom a Securitate vagy a milícia tagjait – ilyesmire számítok. De akkor is muszáj a nagy egészet elemezni ahelyett, hogy kijelentenénk, a bűnök csak egy bizonyos csoporthoz köthetőek. Nem: minden résztvevő felelősségét érdemes megvizsgálni.
hvg.hu: Akart a filmmel valamilyen állítást tenni a forradalomról?
T. G.: Azt nagyon világosan meg akartam mutatni, hogyan vezetett ez a zavaros helyzet odáig, hogy mind elvesztettük a bizalmat mindenkivel szemben: a barátainkkal, a szomszédainkkal, akár még a feleségünkkel vagy férjünkkel szemben is.
A forradalom volt a nullpont, ahol egy nemzet újjászületett, ezért az összes emberi kapcsolatot is újra kellett indítani.
hvg.hu: Mi lepte meg a leginkább a kutatásai során?
T. G.: A Securitate irattárában találtam egy dokumentumot azokról a tanárokról, akiknek az volt a feladata, hogy meggyőzzék a gyerekeket, legyenek besúgók: a lista tartalmazta, hány gyerekkel sikerült aláíratni a megfelelő dokumentumot. Számomra ez mindennél borzalmasabb volt. Ha ez megtörténhetett, ha a Securitate erre a szintre is eljutott, hogy már a gyerekeket is beszervezték, az azt jelenti, hogy minden korábban elképzeltnél súlyosabb volt az ország morális állapota.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
