„Addig se beszéltem jól magyarul, de most egyáltalán nem” – a Sztárban sztár győztese nem talált szavakat
Véget ért a TV2 műsorának döntőjébe négy versenyző jutott, Peter Srámek, Gubik Petra, Oláh Gergő és Puskás-Dallos Peti.
Véget ért a TV2 műsorának döntőjébe négy versenyző jutott, Peter Srámek, Gubik Petra, Oláh Gergő és Puskás-Dallos Peti.
Lázárban ne bízzon, a politikai elit pedig kisebbrendűségi érzéssel küzd – többek között erre hívta fel az RTL vezetőjének, Andreas Rudasnak a figyelmét Fellegi Tamás, a második Orbán-kormány minisztere abban a levélben, amelyben arra a tárgyalásra készítette fel a cégvezetőt, amelyen megszülethetett az alku az RTL magyarországi menedzsmentjének leváltásáról.
Tóth Géza elnézte a beosztását.
Heer Orsolya és Major Eszter lesz heti váltásban Rábai műsorvezetőtársa szombaton és vasárnap.
500 milliárd forintnak megfelelő összegbe kerülhet az a lengyel kereskedelmi tévé, amelyre régóta fáj a foga a lengyel jobboldalnak. Pénzük nincs rá, de a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő TV2 segítheti őket a befolyás megszerzésében, már ajánlatot is tett a TVN Csoportra.
Fábián Martint már két éve is bedobták a kamera másik oldalán is.
Kilenc év, nulla magyar vezérigazgató.
“Te mit igazgatod a nyakkendődet?”
A miniszterelnöknek ezért meg kell fizetnie a perköltségeket.
Az eutanázia és a császármetszés közötti párhuzamot Kroó Zita változatlanul fenntartja.
Kroó Zitának valamiért sikerült párhuzamot húznia a tervezett császármetszés és az eutanázia között is. Bocsánatot nem, de véleménye elfogadását kérte.
Nyári Gábor számos titkot elárult az RTL-en futó taktikai-pszichológiai realityjéről.
Havasi Bertalan kártyája Orbán egyik fotóján látszott.
A portál nem kapott korábban meghívókat, egyik újságírójuk pedig kikérte, hogy kik kapnak.
Egyre kevesebb produkció készül, leépítések mindenütt, ezért Los Angeles főpolgármestere munkacsoportot hozott létre Hollywood megmentésére: 681 ezren dolgoznak a szórakoztatóiparban, amely 115 milliárd dollárral járul hozzá a régió gazdaságához.
A nyomtatott magazinok főszerkesztői maradtak, az elle.hu élén viszont történt változás.
A nagykövet szerint a lap „ma a magyar hazafias értelmiség bástyája”.
Az indoklás szerint közös kibeszélőműsorral szeretnék a fiatalokat a képernyő elé ültetni.
Úgy tűnik, a Magyar Péter közmédiás szereplésére valóban sokan voltak kíváncsiak.