Többen felmondtak a Mediaworks egyik magazinjánál, a főszerkesztő is köztük van
Egyelőre egyik távozó sem adott bővebb magyarázatot a lépésre.
Egyelőre egyik távozó sem adott bővebb magyarázatot a lépésre.
A szlovén kormánynak nem tetszett, hogy az Orbán–Janez Janša-találkozóról készült híranyag rövidebb volt, mint az, amit egy rapperrel készített az STA.
Az Életünk története harmadik évadában többek közt Puskás Petiék, Gryllus Dorkáék és Szinetár Dóráék indulnak időutazásra.
A Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány után a Gólyahír Alapítvány az Örökbefogadó Családokért is reagált a KerekMese egyik rajzfilmjének tartalmára.
A Partizán alapítója el tudja képzelni, hogy lesz egy olyan pont, amikor Orbán Viktor interjút adna nekik. Más bánásmódot azonban neki sem tud biztosítani, mint az eddigi interjúalanyoknak.
Nagy hullámokat vetett a Kerekmese egyik rajzfilmje. A Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány szerint a történet tele van rasszista előítéletekkel, de sértő az örökbefogadó családokra és a hajléktalan emberekre nézve is. A 18-as korhatár-besorolást állították be rá.
Mintha nem is létezne a minden jel szerint magyar választók tömegeit megmozgató demokratikus gyakorlat: az előválasztás.
A külföldi utaztatásra kiírt közbeszerzést ugyanaz az iroda nyerte, mint 2019-ben, a 140 milliós vállalás sem változott.
A sorozatban azt állították, hogy Nona Gaprindasvili soha nem játszott férfiak ellen, pedig erre számtalan példa volt.
Vaszily szerint nincs napirenden a csatorna megszüntetése, egy év múlva fogják felülvizsgálni a tévé helyzetét.
Vaszily Miklós, a csatorna társtulajdonosa a levél megjelenése után azt mondta a Media1-nek, hogy türelmet kér, amíg kideríti, mi az igazság.
Ha eljuttatna hozzánk bármilyen bizalmas információt, a 06-30-288-6174 számon megteheti.
Az jelentheti a problémát, hogy Vaszily Miklós átszervezte a Pesti TV gyártását, hogy olcsóbb legyen.
Adrien Brody a Johnnie Walker reklámarca lett, ezt egy rövid klipben már láthatjuk is.
A műsorvezetőnek alapvetően nincs baja azokkal, akik a TV2-nél dolgoznak, úgy véli, biztos megvan rá az okuk.
Egy interjúban azt is megpróbálta elmagyarázni, hogy miért.
Az amerikai lap azóta javította a tévedését.
A médiatulajdonos szignózta az EagleEye-Marketing Kft. szerződését a DK parlamenti frakciójával, másnap már az Origó is írt róla.