#politika

„Alkalmatlan mindegyik” – Újabb hangfelvételek szivárogtak ki Magyar Péterről, ezeken EP-képviselőit szidja
 

„Alkalmatlan mindegyik” – Újabb hangfelvételek szivárogtak ki Magyar Péterről, ezeken EP-képviselőit szidja

Ezen hangfelvételek hitelességét nem tudjuk megerősíteni, de ugyanarról az email címről érkeztek szerkesztőségünkhöz, mint az előző Vogel-felvételek. Magyar a friss felvételek egyikén azért szid valakit, mert az illető engedélye nélkül nyilatkozott. A másikon már hallható, kiről beszél: Weisz Viktor EP-jelöltjéről mondja, hogy teljesen alkalmatlan politikusnak, majd összes képviselőjét politikai antitalentumnak, technokrata izének nevezi. Magyar Péter reakciójában “Tónika Show-t” emleget





Nem zárható ki, hogy jogellenesen figyelmeztették Völnert a Karmelitából, de végül is nem számít, és már papír is van erről
 

Nem zárható ki, hogy jogellenesen figyelmeztették Völnert a Karmelitából, de végül is nem számít, és már papír is van erről

Elutasította a bíróság a Magyar-Varga hangfelvétel ügyében folytatott ügyészségi nyomozás megszüntetése elleni felülbírálati indítványt, de indoklásában tett néhány érdekes megállapítást. Például azt, hogy mégsem zárható ki, hogy valaki, akár Rogán Antal figyelmeztethette Völner Pált arra, hogy titokban megfigyelik.







Vogel Evelin vágatlan felvétele a 30 milliós követelésről:
 

Vogel Evelin vágatlan felvétele a 30 milliós követelésről: "Ne pár százezer forint, azzal nem tudok mit kezdeni, az semmi a mai világba"

Ahonnan a hétfői első, Magyar Péter elleni, lejáratónak szánt hangfelvétel érkezett, onnan kedden jött egy másik is. Annak a rövid, Magyar által már bemutatott hangfájlnak a vágatlan változata, amelyen a Tisza elnökének volt barátnője 30 milliót kér a pártközeli vállalkozó Hanzel Henriktől, hogy ne borítson. Kiderül, hogy Vogel lelépési pénzt kért, amiből újrakezdhet: “úgy voltam vele, hogy kilépek magánéletileg meg munkailag, viszont szeretném kérni ezt a pénzt.”

hvg.hu hvg.hu