Újabb miniszterelnököt fosztott meg hivatalától a thai alkotmánybíróság
Szretta Tavizin közel egy évig vezette az országot.
Szretta Tavizin közel egy évig vezette az országot.
Az Írószövetség egykori elnöke olyan fizetést kapott, amit erdélyi kollégái is megirigyelhettek volna.
Bevonulás követi a kivonulást.
A nagykövetség lépéseket követel az alaptalan vádaskodások korrigálása érdekében.
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint állami adathalászatot próbál kialakítani a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
„Egyre nagyobb a káosz, akárhonnan nézzük” – véli a Kutya Párt társelnöke.
Kevesebb határvadász próbálja jelenleg visszaszorítani az illegális migránsokat, mint ahány embercsempészt szélnek eresztett a kormány a börtönökből. A határvadászok fizetése alacsony, a kevés jelentkező fele pedig eleve alkalmatlan.
Az üzenete egyszerű: Orbán Viktornak mennie kell.
A Magyar Nemzeti Bank pedig jelezte, hogy készek együttműködni a hivatallal.
Emmanuel Macron, Keir Starmer és Olaf Scholz előbb megdicsérték Katart, Egyiptomot és az Egyesült Államokat a tűzszünetért folytatott fáradhatatlan munkájukért, majd közölték, hogy Iránt és a szövetségeseit tekintik felelősnek, ha ez a folyamat ismét zátonyra futna.
„Elnök úrral egyetértettünk az örök élet és az ingyensör fontosságában” – mondta Magyar.
Céline Dion közleményt adott ki, miután megtudta, hogy Donald Trump és JD Vance egyik kampányeseményén a Titanicból ismert My Heart Will Go On című dalát használták fel.
A republikánus elnökjelölt szerint demokrata riválisa az ő ötleteivel kampányol.
A Venezuelát diktatórikus módon irányító baloldali populista Nicolás Maduro nem hajlandó tárgyalni az ellenzékkel, a választás ügyében döntő Legfelsőbb Bíróság ítélete pedig borítékolható, miután a testület a rendszer lekötelezettje.
A találkozóról szűkszavúan nyilatkozott a Tisza Párt elnöke: nem akarnak több mutyit a Fővárosi Önkormányzatban.
A katalán függetlenségi mozgalom vezetője ellen 2017 óta elfogatóparancs van érvényben Spanyolországban.
Az Iszlám Konferencia Szervezetének dzsiddai ülésének résztvevői egyhangúlag ítélték el Izraelt a Hamász politikai szárnyát vezető Hanije teheráni likvidálása miatt, de nem támogattak semmiféle iráni katonai akciót.