A Fidesz és az Európai Néppárt nem vágott el egymás között minden szálat
Frank Spengler, a CDU alapítványának volt vezetője elárulta, hogyan vélekednek a Néppártban jelenleg a Fideszről.
Frank Spengler, a CDU alapítványának volt vezetője elárulta, hogyan vélekednek a Néppártban jelenleg a Fideszről.
Budapest II. kerületének polgármestere úgy véli, az önkormányzati munkában nincs helye a pártpolitikának.
Nem hagyja annyiban a Szuverenitásvédelmi Hivatal, hogy az Átlátszó nem hajlandó együttműködni velük. Az állami szervezet újabb, fenyegető hangvételű levelét pedig Bodoky Tamás, az oknyomozó portál főszerkesztője nem hagyta szó nélkül.
Leel-Őssy Gábor DK-alapító politikus Gyurcsány Ferencet kritizálta a júniusi választási eredményért, ezután indult ellene eljárás “a párt egységét sértő” kijelentései miatt.
Vlagyimir Kara-Murza az ezredforduló óta politizált Vlagyimir Putyin táborával szemben, majd 2022-ben letartóztatták és hazaárulásért 25 év börtönre ítélték.
A főpolgármester arról is beszélt, milyen volt a találkozója Magyar Péterrel, akivel a Tisza Párt elnökeként a közgyűlési együttműködés lehetőségéről egyeztetett.
Nyomozás indult annak kiderítésére, hogy az önkormányzat alkalmazottja jogszerűen takarítja-e évek a XII. kerület távozó polgármestere, Pokorni Zoltán lakását.
A 2022-es ellenzéki összefogás támogatóinak viszont már a fele Magyar Péteréket támogatja.
A győztes nevét kedden hozzák nyilvánosságra.
A külgazdasági és külügyminiszternek Esztergomban volt jelenése az MCC Feszten, a bő egy órás eseményen sok újat nem mondott: a lengyelek képmutatóak, az Európai Parlament nagyképű, Trump a feltétele a jó amerikai kapcsolatoknak, az uniós külügyminiszterek pedig sajnálhatják, hogy nem látják majd a Puskás Arénát.
Igaz, a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága erről pár napja még nem tudott.
Többek között a címben megjelölt témákról értekezett az eseményen az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője és az Amerikából meghívott Gavin M. Wax, a New York-i Fiatal Republikánus Klub elnöke.
Az önkormányzatok forrás hiányáról, a kampány és a pártlogó terheiről valamint jövőbeli terveiről beszélgetett az MCC Feszten három frissen megválasztott fideszes városvezető, valamint az Esztergom élén a második ciklusára készülő Hernádi Ádám.
Sztojka eddig roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosként dolgozott.
A hivatalosan még Fidesz-tag politikus arra számít, a három párt nagyjából egyenlő erősségű lesz a következő országgyűlési választáson.
Nem tudni, miről volt szó, és miben egyezett meg a főpolgármester és a Tisza elnöke, de abban biztos, hogy egyikük sem mond semmit a tárgyalásuk után.
Most megint divat az „antipárt” jelleg, ami nem idegen a politikában, a rendszerváltáskor a Fidesz farmerdzsekis, hosszú hajas sikerei is ebből táplálkoztak.
Egyelőre nem tudni, lesz-e utódja, és ha igen, akkor ki követi majd őt.
Kiderült, nincs magyar adófizetői pénz abban a két isztriai, tengerparti villában, amelyek a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségéé, és amelyekre Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet. A szervezet szerint gyerekek táboroznak ott.
A Tisza Párt elnöke Lantos Csaba és Nagy Márton béremelésére reagált.