Hangosbeszélővel felszerelt kampányautókkal terjeszti a békét a CÖF–CÖKA Budapesten és vidéken
A budapesti autókból Karácsony ellen buzdítanak majd, a vidéki járművek „gender- helyett családtámogatást” követelnek.
A budapesti autókból Karácsony ellen buzdítanak majd, a vidéki járművek „gender- helyett családtámogatást” követelnek.
A Demokratikus Koalíció elnöke nyílt levélben ment neki a Tisza Párt vezetőjének.
A Bors még május elején jelentetett meg egy cikket „Magyar Péter öngyilkosságot hazudott” címmel.
A kínaiak az országuk és a szomszédaik közötti vitába való amerikai beavatkozást sérelmezték, Washingtonnak meg az a baja, hogy Kína mostanra rendszeresen végez hadgyakorlatokat Tajvan körül.
Az idei első negyedév folyamán a NER plakátkampányainak lebonyolításáról ismert kormányközeli üzletember érdekeltségei csak a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül közel tízmilliárd forintért vállaltak különböző megbízatásokat.
A politológus szerint még nem tudni, hogy mekkora lesz a Fidesz vesztesége a választások után, de az biztos, hogy drámai átrendeződés az ellenzéki oldalon várható.
Karácsony fölényesen vezet, Szentkirályi továbbra is második a főpolgármesteri versenyben – a budapestiek többsége pedig egyelőre nincs tisztában azzal, hogy közgyűlési listára és egyéni jelöltekre is szavazhat majd – derül ki a Medián és a 21 Kutatóközpont felméréséből.
A szakértő szerint a hackertámadás kezelése hatással lehet a szövetségeseinkkel való viszonyra is.
Megkavarhatja a versenyt a kormánypárt az utolsó hétre.
Méltatlan támadásról írnak.
A Tisza Párt alelnöke arról is beszélt, mi jelentette számára az egyik legnagyobb csalódást a Fideszben.
Magyar szerint Szentkirályit vissza fogják léptetni Vitézy javára.
Vasárnap kora este tett közzé a Megafon YouTube-csatornája, a Patrióta egy Orbán Viktorral készített beszélgetést.
Ján Richter, a Smer politikusa vasárnap beszélt a szlovák miniszterelnök állapotáról.
Szokás szerint levélben vagy külképviseleten is lehet voksolni, különböző feltételekkel.
A Momentum politikusa a polgármesterrel fizettetné ki az összeget.
Az Országgyűléssel próbálná lemondatni az elnököt.
A hatalmas béke felirat mögött felsejlik Orbán Viktor képe.
A híres, hírhedt kisvasúton vitte el egy körre a rajongóit.
Háború idején azonban ritka, hogy bárhol is választásokat tartsanak.