Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az idei első negyedév folyamán a NER plakátkampányainak lebonyolításáról ismert kormányközeli üzletember érdekeltségei csak a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül közel tízmilliárd forintért vállaltak különböző megbízatásokat.
Nettó 1 milliárd 893 millió 839 ezer (bruttó 2 milliárd 390,5 millió) forintos keretszerződést írt alá az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. a Lounge Event Kft. és a Visual Europe Zrt. kettősével március 11-én az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartandó tűzijáték rendezvényszervezési feladataira – írja az rtl.hu. Mindkét cég a plakátkampányok lebonyolítójaként megismert, kormányközeli vállalkozó, Balásy Gyula (képünkön) érdekeltségébe tartozik.
A mostani összeg nettó értékben majd félmilliárddal több, mint amennyi a tavalyi volt, legalábbis a Párbeszéd adatigénylési kérelmére adott válaszból az derült ki, hogy a 2023-as tűzijátékra nettó 1,4 milliárd forintot költöttek a magyar adófizetők.
Balásy Gyula a kormányzati alkalmazottak körében a mindenható Excel-táblázatáról is ismert. Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, a táblázat a cégektől megrendelhető szolgáltatásokat és azok árait tartalmazza a csokiszökőkúttól az ökörsütésen át az élvonalbeli könnyűzenei világsztár leszerződtetéséig. Utóbbi egyébként nem kerül többe potom ötmilliárd forintnál.
A tűzijátékkal kapcsolatos munka csak egy azon 21 megbízás közül, amelyet Balásy cégei nyertek el a Rogán Antal tárcája alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül különböző rendezvényszervezési feladatokra 2024 első negyedévében – írja a portál. Ezek bruttó összértéke jelenleg a tízmilliárdot súrolja alulról (pontosan 9 milliárd 813 millió forintról van szó).
Balásy cégeivel kapcsolatban visszatérő vád a túlárazás. Korábban már Magyar Péter is tett olyan kijelentést, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként arra utasították, hogy túlárazott szerződéseket kössön Balásy érdekeltségébe tartozó vállalkozásokkal. Magyar közlése, valamint a fentebb ismertetett Excel-tábla nyilvánosságra kerülését követően a túlárazások miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda is eljárást indított.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.