A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
Ján Richter, a Smer politikusa vasárnap beszélt a szlovák miniszterelnök állapotáról.
Ján Richter smeres parlamenti képviselő vasárnap a szlovák közmédiában arról beszélt, hogy Robert Fico miniszterelnök állapota továbbra is súlyos – számolt be róla az Új Szó. Mint ismert, a szlovák miniszterelnök ellen május 15-én kísérelt meg egy idős férfi fegyveres merényletet. Ficót többször is eltalálta, a politikus azóta kórházban van, és több műtéten is átesett már.
Richter vasárnap azt közölte, telefonon beszélt a miniszterelnökkel, aki szerinte leghamarabb az év végén térhet vissza. Mindez azt jelenti, hogy addigra fejeződhet be a rehabilitációja. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az állapota súlyosságára való tekintettel pontos időpontról kár lenne beszélni.
A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház eközben kiadott egy közleményt, amiben azt írták, Fico állapota megfelel a várakozásoknak. Ennél többet nem árultak el az orvosok.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.