Megnéztük, mennyire akart nagyot mondani Mészáros Lőrinc a Puskás Akadémiából kikerülő játékosokról
Tényleg elárasztották a magyar első és másodosztályt a felcsúti tehetségek?
Tényleg elárasztották a magyar első és másodosztályt a felcsúti tehetségek?
A szurkolót végül a biztonsági őrök vezették le a pályáról.
Mathieu van der Poelt nem zavarta meg a sportszerűtlen tett, elsőként ért célba a vasárnapi versenyen.
Caitlin Clark neve egyelőre még nem sok embernek lehet ismerős, pedig teljesítményével már egész Amerika figyelmét kivívta. A 22 éves kosárlabdázó gép módjára szórja a hármasokat, és csapatával, az Iowa Hawkeyesszal most azért küzd, hogy bajnoki címmel fejezze be egyetemi kosárlabdázói karrierjét, ugyanis ő is ott lesz a 2024-es WNBA drafton. Megpróbáljuk kideríteni, mi teszi ennyire kiemelkedővé az amerikai sajtó által csak a női kosárlabda Steph Curry-jének nevezett iowai lányt.
A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint Kun Annát el fogják tiltani. Csak azt reméli, nem olyan hosszú időre, hogy kettétörjön a karrierje.
A Red Bullok foglalják el az első sort.
A világranglistán negyedik Kun Annát egy éven belül háromszor nem találták az általa megadott helyszínen a doppingellenőrök. A párbajtőröző állítja, hogy nem élt tiltott szerrel, adminisztrációs hiba történt.
Azt azonban megjósolni sem tudja, mikorra lesz újra százszázalékos állapotban.
Az MLSZ elnöke szerint a legnagyobb baj, hogy továbbra is kevesen járnak mérkőzésekre.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2026-ra és 2027-re adott be pályázatot.
A Magyar Nemzet értesülése szerint az illető háromszor vétett a holléti nyilvántartásra vonatkozó szabályok ellen.
Minden futballrajongónak megvan az élete meccse. Sőt, talán több is. Arra kértük sorozatunk szerzőit, hogy válasszanak ki egyet (esetleg egyet-kettőt), és meséljék el a személyes történetüket. Mint tudjuk, a labdarúgás nem élet-halál kérdése. Több annál. A hvg360 az Életem meccse sorozattal hangolódik az idei labdarúgó-Eb-re, bár, ha jobban belegondolunk, amúgy is járt már egy ilyen sorozat. Az olvasóknak és nekünk is.
Ha a következő fél évben Szalai Ádám mégsem tud megállapodni áldozatával a jóvátétel mértékéről, abban az esetben vádat emelhetnek ellene.
A klub tulajdonosa, Bozó Zoltán megerősítette, hogy hamarosan új tulajdonosa lehet a kispesti focicsapatnak. A szurkolók április 7-re tüntetést szerveznek a Bozsik-stadion mellé.
A Texas Egyetem férficsapatának vezetőedzőjeként folytatja Bob Bowman.