Blackface miatt letiltották a Thália darabját, de Kálomista Gábort ez nem érdekelte
A színházzal a mű szerzője, a filmrendezőként is elismert Martin McDonagh ügynöksége vette fel a kapcsolatot.
A színházzal a mű szerzője, a filmrendezőként is elismert Martin McDonagh ügynöksége vette fel a kapcsolatot.
A Recirquel IMA című előadásának koncepciója addig csupaszodott, míg végül nem maradt más, csak a lényeg: egy artistaművész és egy fekete kötél. Na meg persze az elementárisan ható élmény, gondoljunk bármit is a hitről.
A színész-rendező interjúban beszélt arról, miért vonult vissza a közélettől, milyen színházban hisz, és hogy szerinte miért nem lehetne ma leforgatni Szabó István Mephistóját.
A tao-támogatást pótló „többlettámogatást” pótló, beígért új forrásra ki sem írták a pályázatot.
Lemondta a budapesti szereplést a kijevi Ivan Franko Színház, miután kiderült, hogy a szervezők ígérete ellenére lesznek orosz résztvevők. Vidnyánszky szerint viszont orosz társulat nem lesz, de hajlandó újra tárgyalni az ukránokkal.
A londoni West End sikerdarabja a fiatalkorúak börtönének három bentlakójáról hamar eljutott Magyarországra is. A Kutyabaj olyan, mintha Pintér Béla írta volna kamaszokról: halálra nevetjük magunkat rajta, miközben nagyon súlyos témákról szól.
Az eSzínház intézte el, hogy Michael Madsen, Ice T, Freddie Prinze Jr., Dean Norris és Eric Roberts is a színháznézésre biztassa a magyarokat.
79 éves volt a Pesti Magyar Színház korábbi színésze, akit a moziban a Kincsemben és a Magyar Passióban láthattunk.
A színésznővel egy kamera előtt, a születésnapi ünnepségén közölték a hírt.
Legismertebb filmszerepe A tizedes meg a többiekben a szovjet Grisa volt, de az utóbbi évtizedekben szinkronszínészként is megkerülhetetlen volt.
A Bolsoj főigazgatója szomorúan vette tudomásul, hogy megszűnt az együttműködés a a nyugati színházi társulatokkal és művészekkel.
Katona Péter Dániel hosszú ideig a megszokott módon játszott, csak az utolsó tíz percet kellett ülve végigcsinálnia.
Mi lenne, ha háború miatt általános mozgósítást rendelne el a kormány? Mi köze Petőfinek az István, a királyhoz? Minden kiderül a színházban. Cikkünk a Színházi Kritikusok Céhe és a hvg.hu együttműködésének hatodik darabja: minden hónapban a Céh egyik kritikusa írja meg, milyen volt az előző hónap a színházban. Márciusi élményeiről Urbán Balázs számol be.
Az Átrium Színháztól kapott felkérést a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadásra, és el is fogadta.
A Rudolf Nurejevról szóló darab az orosz "anti-LMBT propaganda" törvény áldozatául esett.
A HVG és a 40 éves Katona József Színház sorozatának hatodik, befejező részében Pálos Hanna, Székely Kriszta, Tasnádi Bence és Ujlaki Dénes lesznek Tilla beszélgetőtársai. Íme az epizód előzetese. A teljes részt április 20-án estétől láthatják a hvg360-on.
A színész a HVG-nek adott interjúban azt mondta, többet árt magának és az országnak, ha megőrzi a véleményét, mint amikor elmondja, hogy mit gondol a tanárok helyzetéről vagy a melegellenes törvényről.
A 63 éves artista, Simet László nevét hétvégén kis túlzással az egész ország megismerhette, miközben elképesztő hidegvérrel kelt át közel 40 méteres magasságban a Duna felett, a Budát és Pestet összekötő sodronykötélen, biztosíték nélkül. Habár rutinosnak számít a skywalk-műfajban és sétált már 87 méter magasan is, mégis azt mondja: ez volt karrierje egyik csúcspontja.
Maga Andrew Lloyd Webber búcsúztatta el a darabot.
A HVG és a 40 éves Katona József Színház sorozatának ötödik részében Dankó István, Fullajtár Andrea, Pálmai Anna és Szacsvay László lesznek Tilla vendégei. Íme az epizód előzetese. A teljes részt április 13-án estétől láthatják a hvg360-on.