-95 000 kg szén-dioxiddal lehet számolni repülésenként, ha bevezetik az újfajta üzemanyagot
Kielemezte a Virgin Atlantic annak a tesztrepülésnek az adatait, amire majdnem fél évvel ezelőtt került sor. Az eredmény ígéretes.
Kielemezte a Virgin Atlantic annak a tesztrepülésnek az adatait, amire majdnem fél évvel ezelőtt került sor. Az eredmény ígéretes.
Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen annak megállapítására, hogy a vállalat a Facebook és az Instagram esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit.
A Google a Fotók nevű szolgáltatásába is beépíti a Geminit, így olyan összetett kérdésekre is választ kaphat a felhasználó, mint például, hogy melyik lett a legjobb fotója a legutóbbi nyaraláson. A gép dönt és válaszol.
A mobil kameráját és a kiterjesztett valóságot hívja segítségül az IKEA Kreativ. A program valósághű, interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben. Ilyesmi eddig is volt már, de most szintlépést ígér a svéd bútorgyártó: az új rendszer mögött már mesterséges intelligencia dolgozik.
Több mint 86 milliárd forintnak megfelelő összeget kell fizetnie a Microsoftnak az IPA Technologies nevű vállalat részére egy szabadalombitorlási ügyben. A redmondi óriás nem ismeri el a felelősségét, és fellebbezni fog.
Ezentúl simán, szövegként illeszti be a dokumentumokat a Microsoft Word alapértelmezés szerint, és nem őrzi meg a külső forrásból behúzott szöveg nagy káoszt okozó stílusait.
Egy Boeing 747-400-as utasszállító hajtóműve már a futópályán lángokat bocsátott ki, de végül el tudott emelkedni. A pilóták úgy döntöttek, visszafordulnak és leteszik a gépet.
A Google Project Astra néven emlegetett fejlesztése a vállalat egyik legnagyobb durranása lehet a mesterséges intelligencia terén.
Nem a Google-ön múlt, hogy sikerült megmenteni egy komplett nyugdíjalapot Ausztráliában. A techóriás ugyanis egy konfigurációs hiba miatt törölte a vállalat minden adatát a felhőszolgáltatásáról – szerencse, hogy máshol is volt mentés.
Az RFDEW-fegyverrendszer rádióhullámok kisugárzásával károsítja az ellenséges járművek kritikus fontosságú elektronikai részegységeit.
Elengedi a munkára szánt kommunikációs platformja, a Workplace kezét a Meta, hogy más területekre több erőforrás jusson.
Három napon belül a második kritikus hibát javítja a Google a Chrome böngészőben.
Új nyomogatnivaló kerül hamarosan a Google levelezőrendszerébe: dedikált gombot kap a mesterséges intelligencia. De nemcsak a Gmail fejlődik, a Gemini 1.5 Prót a cég irodai munkavégzéshez szükséges szolgáltatásai közül többe is beépítik.
A mesterséges intelligencia éllovasa, az OpenAI egyik legstabilabb partnere a Microsoft, meg is kap minden segítséget, no meg élvonalbeli technológiát tőle. Redmondban ennek ellenére úgy gondolják, azért nem árt a saját nagy nyelvi modell sem, és ambiciózus fejlesztésbe fogtak.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság, valamint az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, amelyen több területen is kielemezték a gyerekek védelmére vonatkozó kérdéseket.
Német kutatók egy olyan új töltésvezérlő szoftvert fejlesztettek, ami segíthet abban, hogy a lítium-ion akkumulátorokat minél később veszítsék el erejüket.
Csak egy maradhat: heteken belül már csak a Windows 10 egyetlen verziója lesz támogatott, az összes többi kiadás kezét elengedi a Microsoft. Aki nem vált, az komoly biztonsági veszélyt kockáztathat.
Bár egyelőre nem az Apple neve jut először az eszébe annak, aki a mesterséges intelligenciáról hall, kétség se lehet afelől, hogy Cupertinóban is nagy erőkkel foglalkoznak a divatos technológiával. Mint kiderült, egyfajta egyveleg áll a mögött, ahogyan az Apple eszközei kezelik majd a gépi algoritmusokat.
A Google mesterséges intelligencia segítségével lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy rövid videóként feltett kérdéssel próbáljanak meg választ találni a kérdésükre.
Az emberek többsége pozitívan fogadta, és tud is kulturáltan viselkedni a két várost élő kameraképpel összekötő installáció előtt, de vannak, akikről már kevésbé mondható ez el. Dublin városa most közbelép.