ChatGPT-riválist fejlesztő céget indított Elon Musk
A milliárdos korábban a mesterséges intelligencia fejlesztésének szüneteltetése mellett érvelt, most azonban már erkölcsi iránytűt sem programozna bele.
A milliárdos korábban a mesterséges intelligencia fejlesztésének szüneteltetése mellett érvelt, most azonban már erkölcsi iránytűt sem programozna bele.
Megkerül több ismert vírusirtót, és egy sor böngészőből és más, akár jelszókezelő alkalmazásból lop adatokat az új windowsos kártevő, ugyanakkor egy kis figyelmességgel csökkenthető a támadás kockázata.
Egykor virágzó, mára kihalt, gyakran a földdel egyenlővé tett városokat, városrészeket kelt új életre a mesterséges intelligencia, legalábbis virtuálisan. Így is lehet kalandozni a múltban.
Búcsúzik a 21H2-es Windows 11-változatoktól a Microsoft, célszerű mihamarabb újabbra váltani.
Az Európai Űrügynökség (ESA) és a Svájci Űrhivatal Cheops űrteleszkópja az első olyan eszköz, ami kifejezetten a fényes, közeli csillagokat tanulmányozza. A szerkezettel most sikerült megtalálni az általunk ismert univerzum eddigi legfényesebb égitestét.
Bemutatta a saját nyelvi modelljét a Baichuan Intelligence, amit Kína egyik legismertebb technológiai vállalkozója hívott életre – a cél, hogy „saját OpenAI-ja" legyen Kínának.
A felhasználói élmény növelésére hivatkozva az Apple minden fontos adatot bekér majd vásárlóitól, hogy mindannyiójukra személyre szabja a Vision Pro szemüveget.
A Samsung Health app bétájában felbukkant egy utalás egy Galaxy Ring nevű termékre, ami azt jelentheti, hogy a cég már tervezi egy okosgyűrű bejelentését, ami az egészségi funkciókat monitorozhatja.
Már a hazai óriási hirdetési palátokon is megjelent elemként a ChatGPT, ami arra utal, hogy széles körben ismert fogalomról van szó. Azonban mint minden ilyenhez, az OpenAI chatbotjához is jó pár téves hiedelem kapcsolódik.
Több kezdeti hiányosságát is orvosolja hamarosan a Threads nevű új platformjának a Meta, például készül majd egy teljes értékű asztali böngészős változata is a Twitter-rivális oldalnak.
Elektromágneses sugárzást bocsátanak ki magukból azok az internetszolgáltatást biztosító műholdak, melyeket a SpaceX telepített a világűrbe. A kutatók figyelmeztetnek: a Starlink-hálózat csak egy a várhatóan sok hasonló rendszer közül, így mielőbb lépni kellene a szabályozás ügyében.
Orosz alapítású, azonban már onnan elszakadt cég dobta piacra a Flipper Zero nevű eszközt, amivel gyakorlatilag gyerekjáték feltörni bármilyen zárat, vagy behatolni kis túlzással bármilyen rendszerbe. A gond ezzel, hogy gyakorlatilag bárki megvásárolhatja, és használhatja tetszőleges célokra.
Ha hamarosan az ingyenes, reklámokkal támogatott csomagba kerül, az nem a véletlen műve: megszünteti az egyik, új előfizetők számára már rég nem kínált előfizetési módját a Spotify.
A Kaliforniai Egyetem oktatói és hallgatói egy nem mindennapi küzdőteret fejlesztettek, amit bárki kipróbálhat. Chatbotokat lehet ugyanarra a feladatra felkérni, majd eldönteni, melyik teljesített jobban.
Minden eddiginél pontosabb képet kaphatunk arról, miként hatnak a sejtekre az egyes rák elleni gyógyszerek és kezelések. Ez egy németországi tudós által létrehozott átlátszó egereknek köszönhető.
Három évvel ezelőtt egy bírósági döntés jogellenesnek minősítette a felhasználói adatok továbbítását Európából az Egyesült Államokba, ami komoly problémát jelentett az olyan cégeknek, mint például a Facebook, a Google vagy az Apple. Az Európai Unió most egy olyan tervet fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy az európai felhasználók adatait az Amerikában lévő szervereken tárolják a vállalatok.
A WebKit böngészőmotorban talált súlyos sérülékenységet javította az Apple több rendszeren, így iOS-en, iPadOS-en és macOS-en is.
A nosztalgia jegyében néhány lelkes fejlesztő életet lehet a Windows Update szolgáltatásba, így több kultikus Windows-változat esetében is újból át lehet élni azt az élményt, amit ezek frissítése jelentett.
Felhasználói engedély nélkül gyűjtött különféle, indokolatlan adatokat a készülékekről két androidos alkalmazás, majd ezeket elküldték kínai szerverekre.
Már csak kevesebb mint két hónapig elérhető a Gfycat, utána végleg búcsúzik az oldal, és annak minden GIF-es tartalma – jelentette be a tulajdonos.