Vágási Feri örülhet, újból frissíthetővé vált a Windows 95 és több más régi operációs rendszer
A nosztalgia jegyében néhány lelkes fejlesztő életet lehet a Windows Update szolgáltatásba, így több kultikus Windows-változat esetében is újból át lehet élni azt az élményt, amit ezek frissítése jelentett.
hvg.hu
A Microsoft régi operációs rendszerei – főleg a Windows XP előtti kiadások – már legfeljebb nosztalgiázni használhatóak, ugyanis semmilyen modern program nem támogatja őket, és a szolgáltatások zöme is leállt már rajtuk.
Utóbbihoz tartozik a Windows Update frissítőszolgáltatás is, ami már minimum évtizedek óta nem – vagy csak hibásan – működik a koros operációs rendszereken, mivel már a Microsoft sem foglalkozik a működtetésével.
Egy közösségi projektnek köszönhetően azonban most visszakaphatjuk a frissítőszolgáltatást: a Windows Update Restored oldalán keresztül ismét frissíthetőek a régi Windowsok. Egészen pontosan a 95, NT 4.0, és 98 (valamint SE) kiadások érintettek, de a jelek szerint a lista a későbbiekben további verziókkal bővülhet, így a Windows 2000 / Me / Vista és „újabb” rendszerek is (újból) frissíthetőek lesznek – persze, csak a nosztalgia kedvéért.
A jelenleg elérhető frissítőoldal az 1997-es Windows Update v3.1 webhelyen alapszik, legalábbis annak a másolata, a Microsoftnak semmi köze hozzá – írja a Tom's Hardware. A fejlesztők figyelmeztetnek is, hogy mindenki saját felelősségre használja azt.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.