50 éves, a Holdról érkezett csomagot nyitnak fel a Földön
Az Európai Űrügynökséget (ESA) is megérintette a karácsonyi ünnep: egy 1972-ben, még a Holdon becsomagolt vákuumkamrát fognak felnyitni, de a lehető leglassabban. Jó okkal teszik ezt.
Az Európai Űrügynökséget (ESA) is megérintette a karácsonyi ünnep: egy 1972-ben, még a Holdon becsomagolt vákuumkamrát fognak felnyitni, de a lehető leglassabban. Jó okkal teszik ezt.
Nem várt a CES-ig az LG: bejelentette 2022-es UltraFine OLED Pro monitorait, amelyeket különleges kiegészítőkkel is ellátott.
Előtérbe került manapság az elektronikus eszközök javításához való jog kérdése. A Microsoft ennek kapcsán döntött úgy, hogy partnerségre lép a csúcseszközök javíthatóságának vizsgálatában jeleskedő iFixittel.
Elemzői várakozások szerint valamikor 2022 első negyedében mutathatja be az Apple „jóárasított’ iPhone-jának újabb, immár 5G-s kiadását. Vonzó csali lehet ez az androidosoknak – legalábbis a JP Morgan elemző cég szerint.
A PocketBook megkezdte InkPad Lite típusú e-könyv-olvasójának magyarországi értékesítését. Az eszközt megnövelt méretű kijelzővel, előlapi megvilágítással és oldalsó vezérlőgombokkal tervezték, a gyártó szerint jó választás lehet azoknak, akik pénztárcabarát megoldást keresnek.
A világ számos tájáról csodájára járnak az esztergomi bazilika felújításához készített egyedi, „lebegő” állványzatnak. A magyar mérnökök teljesítménye olyan helyeken is lehetővé teszi a biztonságos munkát (sőt akár a kalandtúrát), ahol 140 éve nem járt senki.
Alighogy megszerezte Montenegró legjelentősebb mobilszolgáltatóját, máris az albán távközlési piacot vette célba a cég.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal engedélyezte a Molnupiravir használatát, így a Pfizer gyógyszere mellett ezt az antivirális szert is szedhetik a betegek.
Tony Blair kicsit sem finomkodott.
Néhány hónappal ezelőtt kezdte tesztelni a Microsoft a végponttól végpontig tartó titkosítást online videokonferencia szolgáltatásában. Mostantól mindenki számára elérhetővé vált ez a fontos funkció.
Az iFixit csapata jól ismert arról, hogy rendszeresen szétkapja a különféle csúcskategóriás eszközöket, így leplezve le, hogy mennyire könnyű, vagy éppen ellenkezőleg, nehéz ezeket javítani. A hetedik generációs Apple Watch vizsgálatának lett egy érdekes hozadéka, bár nem először az Apple okosórák tesztelésének történetében.
A keresőcég az Edge-hez hasonló megoldást talált ki, egy apró csavarral.
Nem csillapodik az NFT-tokenek körüli őrület, és a jelenségből a világ legnagyobb sportszergyártója, a Nike sem szeretne kimaradni.
A 29 éves Tóth Viktor még az egyetemi évek alatt ismerkedett meg az agyi jelek olvasására alkalmas (EEG) eszközökkel. Mesterdiplomáját a finn Aalto Egyetem idegtudomány szakán szerezte.
A Meta kerestet nyújtott be az észak-karolinai bíróságon, hogy kiderüljön, kik akarták a ellopni a felhasználók adatait.