Megvan 2021 szava a Collins-szótár szerint
Az év szavának választott NFT használata 2021-ben 11 ezer százalékkal növekedett.
Az év szavának választott NFT használata 2021-ben 11 ezer százalékkal növekedett.
Motoros száguldott és repült keresztül egy nagy üvegtáblán – extrém produkcióval mutatta be a CE Glass, hogyan törik az edzett üveg.
A Dr. Web kiberbiztonsági cég szakemberei szerint eddig több mint 9 300 000 alkalommal telepítették azt az összesen 190 alkalmazást a Huawei alkalmazásboltjából, ami az Android-alapú rendszereket fertőzi.
Olyan alkalmazásokra bukkantak a Kasperskynél, melyek komoly károk okozására képesek: a személyes adatok ellopásán túl a dolog vége a bankszámla megcsapolása is lehet.
Ez persze nem lehetséges, a képet utólagos szerkesztéssel tették ilyenné, hogy bemutassák a különböző napszakokat. De a látvány így is magáért beszél.
A kódbéli hiba miatt a kiberbűnözők olyan jogokat adhatnak maguknak, amikkel átvehető a rendszer feletti irányítás. Távolról szerencsére nem lehet kihasználni a sérülékenységet.
A Tesla rendszerében adódott egy hiba, ami először csak az amerikai és a kanadai sofőröket kergette az őrületbe, majd a világ más részén is jelezték: nem tudnak elindulni az autójukkal. Elon Musk elnézést kért, és azt ígérte, ilyen többet nem fordul elő.
A Promobot nevű vállalat egy kiválasztottnak azért fizetne, hogy az illető arcáról mintázhassa robotjainak a fizimiskáját.
Az Alphabet számos érdekes projektet gondoz, melybe a robotika is beletartozik. Néhány gép már aktívan részt vesz az irodák tisztán tartásában.
A kiberbiztonsági szakértők szerint a Tardigrade nevű vírus minden fertőzés után újraprogramozza magát, hogy észrevétlen maradjon.
Nem ritka, hogy az okostelefon-gyártók más eszközének vélt vagy valós hiányosságaira mutatva próbálják előtérbe helyezni a saját eszközüket. A Tecno nevű cég egyenesen a legnagyobb gyártót, a Samsungot trollkodta meg.
Mi a különbség a sim-kártya és az e-autó akkuja között? Szerződésszegés esetén az előbbit kikapcsolhatja a szolgáltató, az utóbbit nem.
Szingapúrban már sikerült kielemezni az előzetes adatokat.
Már 10 évvel ezelőtt is felmerült, hogy optikai kábellel kellene összekötni az Antarktiszt a világgal, eddig azonban erre nem került sor.
Az ünnepi időszakban 10 napos korlátlan mobilnettel ajándékozza meg ügyfeleit a Telekom, és egyúttal arra hívja őket, hogy néhány gombnyomással szavazzák meg, kinek adományozzon a vállalat.