Kivizsgálták, viszonozzák-e a kutyák a szívességet, ha valakitől ételt kapnak
A kutyák nem tesznek különbséget nagylelkű és fukar ember között – állapították meg bécsi viselkedéskutatók.
A kutyák nem tesznek különbséget nagylelkű és fukar ember között – állapították meg bécsi viselkedéskutatók.
Fehér ólmot tartalmazó kerámia üvegcséket találtak. Most derült ki, mire használták őket.
A városnak közleményben kellett jeleznie, hogy a lakosság ne engedjen szabadon több aranyhalat, mert az egyáltalán nem tesz jót a környezetnek.
A kutatók szerint nem igazán számít, ha valaki keveset iszik, mert még a mérsékelt alkoholfogyasztás is komoly problémákhoz vezethet.
Egy nemzetközi kutatócsoport megfejtette a pagodakarfiol, más néven romanesco brokkoli jellegzetes formája mögött rejlő titkot: a növény azért lesz ilyen, mert a rügyeiből nem fejlődnek virágok. Ehelyett szárakká változnak, amelyek sikertelenül próbálnak virágot hozni.
A szakemberek olyan genetikai ollót alkottak, amely képes felismerni a SARS-CoV-2 vírust. Jól működött.
A Pécsi Tudományegyetem virológusa szerint valószínű, hogy a fertőzöttek és az elhunytak száma ismét emelkedésnek indul, de ha jól védekezünk, akkor gyorsan a végére érhetünk.
A járvány csillapodásával egyre többen mennek vissza dolgozni a jól megszokott otthoni környezetből. Sokan hatalmas, egylégterű irodákba térnek vissza, és egy új kutatás szerint az ilyen munkahelyen akár stresszesek is lehetnek.
Az egyetem mind az öt, Magyarországon elérhető vakcinánál megnézte az ellenanyagszintet. Szerintük mindegyik ki tudja váltani a hatásos ellenanyag-termelést.
Űrverseny felsőfokon: a Blue Origin zöld utat kapott az amerikai kormánytól is, Bezos július 20-án elindul az űrbe.
A szennyező megalopoliszok többségében Kínában találhatók a kutatók szerint. Az is kiderült, hogy a fejlett országokban magasabb a kibocsátás.
A kutatók szerint az influenzaoltás segíthet nagyobb védelmet nyújtani azokban az országokban, ahol nem áll rendelkezésre elég vakcina a koronavírus ellen.
A változó éghajlat befolyásolta az ember testének és agyának méretét egy új evolúciós kutatás szerint, mely 300 kövület adatait vetette össze klímamodellekkel.
A kutatók szerint a dóziscsökkentő stratégiával azok a területeken is elérhető lenne a koronavírus elleni oltás, ahol ez a vakcinahiány miatt egyelőre nem így van.
A lihegést akarják megakadályozni.
Bár a nyaralással töltött napokat nem hosszabbíthatja meg a szó szoros értelmében, egy mentális trükk abban segíthet, hogy legalább ne érezze annyira rövidnek a pihenést.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Impozáns Jézus-korabeli középületet tártak fel a Siratófal szomszédságában izraeli régészek – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság.
A túl kevés napfény összezavarja a biológiai órát: kutatók megtalálhatták a fényterápia depresszív hangulat elleni hatásosságának okát.
A párok kétharmada barátként indítja kapcsolatát. A párkapcsolat előtt barátokként eltöltött idő átlagosan 22 hónap – állapította meg egy új kanadai tanulmány.