Amerika aggodalmát fejezte ki Kínának, mert szerintük Oroszországot támogatják az ukrajnai háborúban
Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és a kínai külügyi vezető hét órán át tárgyaltak Rómában az ukrajnai háborúról.
Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és a kínai külügyi vezető hét órán át tárgyaltak Rómában az ukrajnai háborúról.
Ezeknek egy részét most használhatják az oroszok Ukrajnában.
Korábban az akciózó nő azt mondta, szégyelli, hogy évekig a propagandának dolgozott.
Egy találatot kapott, kiégett busz előtt állva posztolt videót Volodimir Klicsko.
A Moszkvába tartó gépet a magyar-szlovák határnál fordították vissza Belgrádba.
Szlovákia a hírszerző szolgálatok vizsgálata nyomán utasít ki három, a pozsonyi orosz nagykövetségen dolgozó diplomatát - írja a pozsonyi Új Szó.
Ramzan Kadirov, a hírhedt csecsenföldi vezető azt állítja, hogy már Kijev külvárosában van, a megszálló orosz katonák oldalán.
Az ukránok szerint a Roszatom minden nukleáris szabályt megsért a zaporizzsjai atomerőműnél.
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint a rakéta civileket akart ölni és a kilövéséhez a kijevi vezetés jóváhagyása kellett. Az ukrán katonai szóvivő szerint viszont egyértelmű, hogy a fegyver orosz volt.
Kiszállt a rendőrség Oleg Gyeripaszka orosz milliárdos londoni luxusingatlanához, miután azt elfoglalták a squatterek, vagyis házfoglalók és kiakasztották rá az ukrán zászlót.
A horvát légvédelmi rendszer kiépítését sürgette Zoran Milanovic horvát államfő hétfőn, a horvát védelmi erők és a biztonsági hírszerző ügynökség vezetőivel tartott megbeszélését követő sajtótájékoztatón.
Az orosz erők beszüntették a Donyeck megyei Mariupolból kifelé vezető humanitárius folyosó blokádját, így az ott lakók elhagyhatják a kikötővárost Bergyanszk-Zaporizzsja irányába.
Az ukrán-lengyel határ közelében fekvő Javoriv gyakorlótér elleni orosz légitámadás célja pánikkeltés volt a civil lakosság körében, valamint Európa humanitárius erőfeszítésének meghiúsítása - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn Varsóban.
Kenneth Branagh a szülőhelyére emlékezik a Baftán díjazott és Oscar-jelölt filmjével, a Belfasttal, amelyben felidézi azt is, hogyan kezdődtek Észak-Írországban a katolikusok és a protestánsok között a harcok.
Ismeretlen eredetű drónt vagy repülőmodellt talált vasárnap egy mezőn az erdélyi Szásztörpény (Tarpiu) közelében egy férfi. A repülőmodell nagyon hasonlít az egykori Szovjetunióban gyártott Orlan 10 katonai drónhoz.
A hazai szurkolók a pályára tódultak és megrohamozták a rivális csapat drukkereit.
Halálos áldozata is van a becsapódásnak, amelyet egy térfigyelő kamera rögzített, percekkel később pedig már a helyszínen forgatott egy olasz stáb.
A negyvenéves Tornadókat cserélnék le az amerikai gépekre.
A folyóban mért arzén 187-szer nagyobb értéket mutat, mint a Szlovákiában megengedett mennyiség – állítja Orosz Örs nyitra megyei képviselő.
Az Activatica nevű aktivista platform videója szerint ehhez háborúellenes transzparens sem kell.