Lengyel miniszterelnök Kijevből: „Itt küzd a szabadság a zsarnokság ellen”
Ukrajna számíthat a barátaira – mondta Mateusz Morawiecki.
Ukrajna számíthat a barátaira – mondta Mateusz Morawiecki.
Már a múlt heti EU-csúcson döntés született a kijevi látogatásról, azt pedig minden európai vezető saját maga döntötte el, hogy személyesen elutazik-e az ukrán fővárosba.
Egy nyilvánosságra került videón látszik, ahogy Szergej Szolomaszov ezredes, a pozsonyi orosz követség katonai attaséja készpénzt ad át egy újságírónak.
Az ostromlott délkelet-ukrajnai kikötőváros alpolgármestere szerint 400 ember került az ostromlók fogságába.
Zuzana Čaputová szerint a szabadság és a demokrácia nem állandó, örökké tartó értékek és könnyen lehet, hogy 1848-as események után közel 175 évvel újra harcolnunk kell értük.
Marina Ovszjannikovát engedély nélküli nyilvános esemény szervezéséért ítélte el a bíróság.
Pierre Zakrzewski ugyanakkor szenvedett halálos sérüléseket, amikor a csatorna tudósítója, Benjamin Hall is megsebesült.
A Kreml a viszonosság elvére hivatkozik.
Az elnök egyik tanácsadója közben pedig lényegesen harciasabban arról beszél, hogy a háború legkésőbb májusra véget ér.
Marina Ovszjannikovát engedély nélküli nyilvános rendezvény szervezésével gyanúsítják.
A legfrissebb intézkedések több mint 50 oligarchát és a családtagjaikat célozzák meg.
Az RMDSZ-nél egykor alapelv volt az "egyenlő közelség" elve a magyarországi pártokkal szemben. Markó Béla után, Kelemen Hunor alatt ebből lett vezérelv a totális dörgölőzés a Fideszhez.
Volodimir Zelenszkijjel fog tárgyalni a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő Kijevben, egy támogató csomagot kínálnak Ukrajnának és megerősítik az EU nevében Ukrajna szuverenitásának támogatását.
Mi történik, ha egyszer csak elhalványul a szolidaritás - veti fel Slawomir Sierakowski, a lengyel Krytyka Polityczna mozgalom vezetője, aki a napokban Kijevben az ukrán elnök közvetlen munkatársaival egyeztetett.
Négy orosz helikoptert és egy repülőt lőttek le - állítja az ukrán hadsereg.
Legalább egy halálos áldozata van a Kijev külvárosát érő támadásnak.
Miután Abramovicsot a tel-avivi repülőtéren látták, egy hozzá köthető repülő indult el Izraelből Moszkvába.
A polgári lakosság evakuálását mindegyik fél saját érdemeként tünteti fel, ugyanakkor a tárgyalások sem tűnnek teljesen reménytelennek. Percről percre követjük az orosz-ukrán háború keddi eseményeit.
Éjszakai tévébeszéddel jelentkezett az ukrán elnök, és arról beszélt: Oroszország nagyobb veszteségeket szenvedett el, mint a két csecsen háború alatt.
A honvédelmi tárca tisztviselője szerint az ukránok hatékonyan csapásokat tudtak mérni az orosz páncélozott járművekre, repülőgépekre.