Orosz oligarchák gyerekei Putyin elleni és Ukrajna melletti posztokat tesznek közzé az Instagramon
Több bejegyzés már eltűnt, de néhány még elérhető.
Több bejegyzés már eltűnt, de néhány még elérhető.
A család a hat négyzetméteres pincében húzta meg magát.
Büntetlenül csatlakozhatnak idegenlégiósként a csehek az ukrán védelmi erőkhöz - jelentette be Petr Fiala cseh miniszterelnök.
A hivatal főügyésze hétfőn közölte, hogy a lehető legrövidebb időn belül vizsgálatot indít az Ukrajnában elkövetett esetleges háborús bűncselekmények ügyében.
Beutazási tilalom, az Egyesült Államokban tartott vagyon befagyasztása – az egyik leggazdagabb orosz oligarchára is vonatkoznak a szankciók.
Sokkoló fotók jöttek a 285 ezres észak-ukrajnai város egyik lakóövezetéről, amelyet orosz légicsapás ért.
Az állatok kimentésére tett első kísérlet kudarcba fulladt, mert a kamion, amiben szállították őket, orosz tankokkal találkozott.
Megnyúltak a vonalak, így lelassultak az orosz hadműveletek Ukrajnában egy hét háború után. Az oroszok azonban már ott vannak számos ukrán város alatt. Azt még nem tudni, hogy el is foglalják-e őket, de ha kitartanak az ukránok – akikben még mindig magas a harci kedv – erre lehet számítani. Lengyel elemzők értékelik az orosz-ukrán háború hadi eseményeit napról-napra.
A lakosság a saját testével védi a zaporizzsjai létesítményt.
A Bloomberg írt erről, hírszerzői információk alapján.
Az orosz elnök bejelentette, hogy posztumusz kitüntetést fog adni egy, az orosz–ukrán háborúban meghalt orosz katonának, és továbbra is azt állítja, hogy Oroszország a „neonáci” ukránok ellen harcol.
Az orosz hadsereg katonái ellepték a kikötővárost.
Volodimir Zelenszkij sajtótájékoztatóján azt mondta, ha Ukrajna nem lesz többé, akkor Lettország, Litvánia és Észtország lehet a következő.
Akár 16 ezer külföldi zsoldos érkezhet vízummentesen Ukrajnába.
A Lukoil az egyik legnagyobb oroszországi cég.
Először február 28-án tárgyaltak.
Már most is 200-nál több, Ukrajnából érkezett menekültet lát el a Fővárosi Önkormányzat, de a háború elől menekülő, ide érkezőket segítő intézkedést is bevezet a főváros – mondta el Karácsony Gergely főpolgármester, aki elítélte az orosz agressziót.
A foglyok kikérését egy erre a célra létrehozott online űrlap kitöltésével lehet megkezdeni.
Legalább kilenc ember meghalt Viacheslav Chaus, a helyszínen harcoló kormányzó szerint.