Koszovóval is egyre feszültebb Szerbia viszonya
A koszovói rendőrség szombaton közölte, hogy nem engedte be a határon a Szerbiából a koszovói szerb kisebbségnek küldött népszavazási dokumentumokat.
A koszovói rendőrség szombaton közölte, hogy nem engedte be a határon a Szerbiából a koszovói szerb kisebbségnek küldött népszavazási dokumentumokat.
Peking újra tiltakozott az Iránnal szembeni egyoldalú amerikai szankciók ellen, miközben megkezdte negyedszázadra szóló együttműködését Teheránnal - közölte a kínai külügyminisztérium szombaton.
A tiltólistás szerek miatt intenek óvatosságra.
Tongát elérte a szökőár, a fővárosra hamu esett. A hangrobbanást még több mint kétezer kilométerrel távolabb, Új-Zélandon is hallották.
Jaroslaw Kaczynski elismerte, hogy Lengyelország is megvette a Pegasus kémszoftvert, ez egyelőre nem csökkentette a kormánypárt népszerűségét, amit áfacsökkentéssel is igyekszik táplálni.
A vezető brit lap arra szólítja fel a konzervatív parlamenti képviselőket, hogy már csak a saját érdekükben is hallgassanak választóikra, valamint a lelkiismeretükre és kössenek útilaput a miniszterelnök talpa alá.
Június végén ismertetik Ghislaine Maxwell, Jeffrey Epstein kerítője és volt barátnője büntetését, akit egy New York-i esküdtszék december végén bűnösnek talált kiskorúak rovására elkövetett szexuális bűncselekményekhez kapcsolódó vádpontokban - derült ki bírósági dokumentumokból pénteken.
100 eurót, vagyis kb. 35 ezer forintot kötelesek fizetni addig, míg be nem oltatják magukat.
Különböző szabotázsakciókra felkészített csoport támadhatja az oroszbarát kelet-ukrajnai csapatokat.
Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint az amerikai partnereik „bizonyos fokig érdeklődéssel” fogadták a javaslatukat.
Leonyid Volkovot és Ivan Zsdanovot pénteken tette fel a szélsőségesek és terroristák listájára az orosz pénzügyi felügyelet.
Miután kiterjedt hackertámadás érte az ukrán kormányt, a NATO a kibervédelem megerősítése érdekében írna alá megállapodást az országgal.
A nyugat-afrikai Malit kormányzó junta tagadja, hogy behívták az országba a Wagner nevű orosz zsoldosközvetítő cég fegyvereseit, de több olyan videó és fénykép is napvilágot látott, amelyen jól láthatóak az orosz „vendégmunkások”. Mali most arról beszél, hogy csak „kiképzők” érkeztek.
Boris Johnson állítólag nem volt jelen, csak a stábja partizott.
Felértékelődött az ütközőzóna Oroszország és a NATO között, miután Putyin igyekszik érvényesíteni igényeit egykori nagyhatalmi befolyási övezetére. Infografikánkon a katonai pozíciók állása.
Most először érzem az orosz fegyveres fellépés lehetőségét, de ez nem lenne új háború, az összecsapás már nyolc éve tart, ami most jöhet, az az eszkaláció – mondja Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Szerinte az orosz számítás az, hogy Ukrajna erősebbé válik, egyre modernebb és jobb nyugati fegyvereket kap, így egyelőre olcsóbb lehet egy támadás, mint egy-két év múlva. De nem lehetünk benne biztosak, hogy ez valóban bekövetkezik – teszi hozzá a szakértő.
Novak Djokovic ausztrál vízumának újbóli érvénytelenítése az első számú téma a szerbiai médiumokban. Van, aki belátja, hogy az ausztrál kormány nem tehetett mást, de akad, aki szerint a pénteki döntés arra utal, hogy az ötödik kontinens a diktatúra irányába csúszik.
Kalifornia kormányzója ismét elutasította Sirhan Sirhan feltételes szabadlábra-helyezési kérelmét.
Aktív befektetési tevékenységbe kezdett Magyarországon egy, az Orbán-kormány kegyeit élvező s részben általa pénzelt portugál kockázatitőke-kezelő társaság. A részleteket titkolják.
Idén már a harmadik rakétáját lőtte Észak-Korea a tengerbe. Azt állítja Phenjan, hogy hiperszonikus rakétákkal végeztek kísérletet.