A Guns N' Roses ott lesz a Glastonbury Fesztiválon
Elton John pedig a búcsúturnéja keretében fog fellépni.
Elton John pedig a búcsúturnéja keretében fog fellépni.
Shorternek saját zenekara is volt, és olyan albumokat készített, mint a Juju, a Speak No Evil és az Adam's Apple. Utóbbin szerepelt a Footprints című legendás dal, amely később a jazz egyik alapműve lett.
1973. március 2-án mutatta be a Vígszínház a legendás musicalt.
Az apropó, hogy ötven évvel ezelőtt, 1973. március 2-án mutatták be a Vígszínházban Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját Presser Gábor zenéjével és Adamis Anna dalszövegeivel.
1973. március 1-én jelent meg a könnyűzene-történelem egyik alapműve, az a lemez, ami az addig is sokra értékelt angol progresszív rock-zenekarból világsztárt csinált. Egy emlékezes számokkal teli, ha úgy tetszik, slágerlemez, ami közben legalább annyira szorongató is.
A szülésig nem is kaphatott kezelést. A zenész elmondta, hogy depresszióval küzdött tavaly.
Július 17-én The Hu-koncert lesz a Budapest Parkban.
1988. február 27-én nyílt meg a Golgota utcában a legendás underground-alternatív klub, ahova a vad punkok mellett például a Fidesz vezetői is szívesen lejártak, ahol a Kispál és a Borz első albuma készült, és ahonnan Nagy Feró a Garázs című rádióműsorát sugározta.
A budapesti formáció tavaly Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma kategóriában nyerte el a Fonogram-díjat, új lemezük máris az egyik legizgalmasabb magyar kiadónál jelenik meg.
Riki Church szinte a kezdetektől a zenekar tagja volt, 2020-ban szállt ki. 53 éves volt.
Elképesztő sorozat a barbadosi énekesnőtől: Super Bowl, Vogue-címlap és még egy új terhesség is.
Bemutatkozik a nagyközönség előtt Lovasi Eszter. A névazonosság nem véletlen, Lovasi András lányáról van szó. A törékeny dalszerző-előadó Jules War néven alkot, első dala, a Parallels már meghallgatható – ráadásul különleges hangulatú szövegvideó is készült hozzá.
A Laibach mégiscsak elviszi az Eurovíziót Ukrajnába.
Mint írja, „lenyomott tíz évadot” a Nemzetiben, ezt egy „nem színházi jellegű bulival” ünnepli meg március 1-jén.
56 évesen, három hónapon át tartó kórházi kezelés után halt meg a zenész.
Ő volt a "csendes Beatle", Lennon és McCartney árnyékában nem is tudta igazán megmutatni tehetségét. George Harrison 2001. november 29-én távozott ebből az anyagi világból.
Pénteken 10-kor indult az értékesítés, aki akkor rögtön nem lépett be a rendszerbe, a dühöngőbe már nem kapott jegyet.
Egy többemeletnyi LED-falon, 24 órán keresztül láthatták a New York-iak Ohnody, vagyis Hegyi Dóra arcképét. De hogy került a Times Square-re a magyar énekesnő?