A Tankcsapda szerint nem is hangzott el olyan, hogy nem fogják játszani a BAZ+-et
A zenekar frontembere a Borsnak nyilatkozott, de utóbb kiderült: a lap olyan mondatokat is lehozott, amik a Tankcsapda szerint nem is hangzottak el.
A zenekar frontembere a Borsnak nyilatkozott, de utóbb kiderült: a lap olyan mondatokat is lehozott, amik a Tankcsapda szerint nem is hangzottak el.
Lukács László szerint „ez a BSW dala”. [Frissítve.]
Az énekes az augusztusi Sziget Fesztivál egyik sztárfellépője.
Negyedszázados szólóéletművét ünnepli az énekes a XXV című, szeptemberre ígért lemezzel. Egy dalt már meg is hallgathatunk róla.
Díszdoktori címet kapott a bostoni Berklee College of Music-tól.
A NER-slágerré vált Nélküled című dal alkotóinak, az Ismerős Arcok zenekarnak nem áll túl jól a szénája.
Minden tekintetben gigantikus stadionkoncertet adott Budapesten a világ egyik legfontosabb metálzenekara, az Iron Maiden, de több volt ez koncertnél: ekkora show-t ritkán látni Magyarországon.
A Borisz Godunovval üzenik, hogy nem pártolják a „boszorkányüldözést. .Az orosz sztárkarmesterrel, Valerij Gergijevvel azért szakítottak.
A Queen együttes két tagja, Brian May gitáros és Roger Taylor dobos bejelentette, hogy várhatóan szeptemberben egy, a közönség számára eddig ismeretlen, elveszettnek hitt dalt tesz közzé Freddie Mercury énekével.
Huszonkét énekes, zenész és színész szólista közreműködésével jött létre a Molnár Levente operaénekes által életre hívott összefogás, amely a megbékélést hirdeti. Pünkösd vasárnap, június 5-én mutatták be a Géczy Dávid rendezte videóklipet.
A több filmzene-klasszikust is jegyző művész jövőre lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
A férfi a többi nézőre esett, de a hírek szerint nem sérült meg komolyan senki.
A londoni O2 arénában az énekes nem csak a zenére figyelt.
Nemrég született Erdélyben a baba. A zenekar közös fotót készített vele, ezen ő az egyetlen, aki nem mosolyog.
Eddig a nemzetközi sztárok sorát tették közzé a Sziget szervezői, de most megérkezett a hazai fellépők legjava is. Nagyszínpados lesz a Bagossy Brothers Company, Azahriah és a Random Trip-projekt is.
Korda György azt mondja: a mai napig megszeppen egy kicsit, mielőtt felmegy a színpadra.
Az, ami a Running Up That Hillel történik, iskolapéldája annak, hogyan hoznak vissza egykor volt nagy slágereket filmek és sorozatok.
Bemutatták Londonban az ABBA Voyage Live-show-t, munkatársunk nem igazán tudta az előadás után, mi is történt vele.
Újra kiadta a punkzenekar a királynő platina jubileuma alkalmából a God Save The Queen című 45 éves anti-himnuszát, és gyorsan a legkelendőbb kislemez lett az Egyesült Királyságban.
Hatalmas koncerttel köszöntötték szombat este Londonban a brit uralkodót platinajubileuma, vagyis trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából. A királynő színészként tűnt fel Paddington macival egy kisfilmben.