Friss hírek

„Embertelennek gondolom, hogy egy tízéves kisdiáknak kétszer 45 perc alatt kell megmutatnia, mit tud” – igazgatók a felvételiről, elitiskolákról és stresszről

A HVG rangsorában az idén tizedik helyen szereplő Apáczai, a vidéki top10-be került esztergomi Dobó, valamint a top100-ba nem bekerült, de igen kiváló kőbányai Zrínyi gimnázium igazgatójával közösen próbáltuk megválaszolni a kérdést, amit sok szülő is feltesz: mitől jó egy iskola. Jankovics Lászlót, Szurdi Gábort és Edényi Lászlót arról is kérdeztük, hogyan szelektál a mai középiskolai felvételi rendszer, mit adnak hozzá az elitiskolák a diákok eleve jó készségeihez, és mit tanácsolnak a felvételizőknek.

Több mint 17 ezer milliárd forintnál tart a Penny anyavállalata, de halványabb hajrára számít

Az első félévben csaknem 4 százalékkal növelte árbevételét a Penny magyarországi hálózatát működtető német Rewe-csoport, amely halványabb teljesítményre számít az év hátralévő részében. A három legnagyobb magyarországi diszkontlánc közül a nettó árbevételt nézve a Penny és az Aldi kvázi holtversenyben a második, az első pedig a Lidl.