Izgalmas meccsen nyert a Fradi a Salzburg ellen
Az FTC nyolc perc alatt rúgott három gólt, végül idegenben győzött 3:2-re.
Az FTC nyolc perc alatt rúgott három gólt, végül idegenben győzött 3:2-re.
A szakember és a diákjai több csoportot szervezve is jelen voltak a Békemeneten és a Tisza megemlékezésén is, majd az adatokat a MapChecking rendszerében is megfuttatták.
Elmentünk a 11. Békemenetre, a felvonulókat arról kérdeztük, miért szavaz ma valaki a Fideszre, és el tudnak-e képzelni egy kormányváltást. A HVG videója.
100 km/h-s javulást hoz az eddigi gyorsvonatokhoz képest a kínai államvasút által fejlesztett CR450, mely az utolsó tesztet is sikerrel teljesítette.
Oroszország nem enged a nyomásnak – közölte.
A férfit egy fiatalabb társával együtt fogták el.
Az új Tisza-kormány első napjaiban megnyitják az ügynökaktákat, új gyermekvédelmi törvényt fogadnak el, és benyújtják a nemzeti megbékélés törvényét is – ígérte Magyar Péter a Tisza Párt elnöke a Hősök terén elmondott október 23-i beszédében. Szerinte pártja győzni fog a 2026-os országgyűlési választáson, egészen addig pedig Út a győzelembe címmel járja majd az országot.
Úgy tűnik, ez az ünnepi beszéd sem telt el poloska nélkül.
Ilyen volt a nemzeti ünnep a HVG fotóriportereinek szemével.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Unió és – Orbán Viktort leszámítva – a tagállamok vezetőivel tartott megbeszélést a csütörtöki EU-csúcs kezdetén, aki sürgette, hogy a befagyasztott orosz vagyonokból származó kamatokat költsék Ukrajnára.
Azt ígéri, ez lesz a legnagyobb.
Az oroszokat is csak kétszer, Ukrajnával összefüggésben.
Az osztrák nagykövetet viszont sikerült behívatni a Fradi-szurkolók visszafordítása miatt.
Nemcsak úgy öncélúan mozgatják „karjaikat” a tintahalak, hanem kifejezetten kommunikációs célból – állapították meg francia és olasz kutatók, miközben e különleges tengeri gerinctelenek két faját is tanulmányozták.
Az anglikán egyház feje ötszáz év után először imádkozott együtt a katolikus egyház fejével.
Nem lehet sikeres az a cég, amelynek munkatársai félnek kérdéseket feltenni, hangosan gondolkodni, vagy megosztani a kételyeiket akár a vezetőkkel szemben is – állítja új könyvében egy amerikai szervezetpszichológus. Miért félünk megszólalni kényes helyzetekben? Mit tehet a főnök, hogy olyan légkört teremtsen, ahol a beosztottak magabiztosan megnyilvánulhatnak, és önmaguk lehetnek?
A miniszterelnök fotókat posztolt a Kossuth térről és a Hősök teréről.
A működő pirotechnikai eszközök mellett a szurkolók kifogásolható viselkedése is oka volt annak, hogy végül az osztrák rendőrség megtagadta a különvonat beengedését.
Egyetlen olyan mutatót sem tudott idézni a globális klímavédelem helyzetét elemző jelentés, ami megfelelő ütemben javulna ahhoz, hogy teljesüljenek az idén tíz éves Párizsi klímaegyezményben kitűzött célok. Túl sok szenet használunk még az áramtermeléshez, túl sok erdőt pusztítunk el, túl sok pénzzel támogatjuk a fosszilis energiahordozók használatát.
A szédülés, a hányinger és az utazási betegség egyéb tünetei mintha gyakoribbak lennének az e-autókban. Kutatók szerint az okok közé sorolható a motorzaj hiánya és a szokatlan motorfék.