Friss hírek

Egis-vezér: „Nem jó irány különadókkal arra késztetni az ágazatot, hogy visszafogja a fejlesztéseit”

A gyógyszergyártói különadó kivezetése nagy megkönnyebbülés volt az Egis Gyógyszergyár számára, hiszen sokmilliárdos kárt okozott nekik és befektetéseket is el kellett halasztaniuk – mondta a HVG-nek adott interjújában Poroszlai Csaba, a cég vezérigazgatója, aki szerint éppen ezért nagy gondot okozna, ha a kormány újra különadót vezetne be a gyógyszergyártókra.

A stand-up jön fel a színházakhoz: KAP-ra tavaly többen voltak kíváncsiak, mint a Pretty Womanre

Volt olyan cirkuszi előadás, ami önmagában 150 ezer nézőt vonzott egy év alatt és olyan stand-upos, aki az előadásaira több jegyet adott el, mint amennyire a legnépszerűbb kőszínházi darabra elkelt – ez is kiderül a HVG összeállításából, amelyben a könnyedebb műfaj legnépszerűbb produkcióit tettük toplistákra. A statisztikák szerint a mesejátékokra is tömegek váltanak jegyet.

Negatív fordulat követte az évtizedes bővülést a magyar agráriumban: „Az eszközök, a tudás elérhetőek, de használni kellene őket"

Két évtizedes növekedés után tavaly csökkent a kibocsátási érték a magyar agráriumban, és egyelőre idén is küszködnek a gazdák. Ez is szerepet játszik abban, hogy a mezőgazdaság fékezi a GDP-t. Egyebek mellett ezekről beszélt a HVG-nek Fórián Zoltán agrárelemző és élelmiszermérnök. Kiderült az is, hogy megoldás lenne, csak használni kellene.