Kovács Ákosnál daganatos betegséget diagnosztizáltak, lemondta a nyári koncertjeit
Az előadó reméli, hogy az év végi Aréna-koncertjén már újult erővel állhat színpadra.
Az előadó reméli, hogy az év végi Aréna-koncertjén már újult erővel állhat színpadra.
A négy Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő a jövőben függetlenként folytatja.
Mihamarabb törölni kell a Chrome bővítményei közül azt a kiegészítőt, amely Perplexity AI-nak álcázta magát.
Az első negyedévben az államháztartás GDP-arányos hiánya 9 százalék volt, ez a második legrosszabb első negyedéves adat 1999 óta. Az állami kiadások 2025 első negyedévéhez képest 19 százalékkal alakultak magasabban.
Az információs vákuum közepette egyre erősödnek a találgatások arról, hogy a repülőgép hogyan tudott berepülni egy olyan város fölé, amelynek légterét rendkívül szigorúan őrzik.
Korántsem csupán az olcsóbb kategóriákban jelenik meg a váltás: a Tesla után a BMW és a Ferrari is átáll.
Piero Hincapié egyelőre nem tudjuk, miért takarta el a száját – azonban az fix, hogy egymeccses eltiltást minimum kapni fog.
Majd felült egy vonatra New York és Washington között, miközben a luxusrepülő követte őt a levegőben.
Nem tetszik az új Heti Hetes Farkasházy Tivadarnak, aki azt várja, hogy Majka fejtse ki bővebben a korábbi cenzúravádját.
A miniszterelnök a közel-keleti helyzet fokozódása miatt hívta össze a terrorelhárítással megbízott szervezetek vezetőit aznap, amikor lecsaptak az „aranykonvojra”.
A járműipari cégek száma az elmúlt három évben folyamatosan csökken.
A 150 euró alatti értékű csomagokra is vámot kell fizetni, ennek mértéke 3 euró.
Külön kormányhatározatot hoztak arról, hogy ez lehetséges legyen.
A Fidesz 2025-től vezette be a vízdíjaknál – is – az inflációkövető emelés intézményét. A Tisza környezetminisztere most egynapos átfutással végrehajtotta az idei emelést.
Ausztrál kutatók a helyszínen talált kritsálymaradványok segítségével határozták meg, milyen idős lehet a Miralga nevű kráter.
Megérkezett hazánkba a Jaecoo eddigi legnagyobb divatterepjárója, a 400 lóerőnél erősebb plugin hibrid hajtásláncú vadonatúj Jaecoo 8.
Az óbudai polgármester szerint az ügyészség országos kampányfinanszírozási ügyet maszkol át kerületi szintű üggyé. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint ebből semmi nem igaz, és visszautasították a vádakat.
Magabiztos győzelem után magabiztos nyilatkozatot adott a franciák legjobbja.
Kihirdették a Magyar Közlönyben a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és a polgármesterek fizetésének befagyasztását.
Július 1-jétől már csak mobiltelefonon lehet fizetni a parkolásért a fővárosban, az automatákat leszerelik. Ugyanakkor a díjak drasztikusan, 30-50 százalékkal emelkednek.