Rekordok végveszélyben: ezek a csúcsok dőlhetnek meg a foci-vb-n
Ifjak és veteránok egyaránt bevéshetik a nevüket a rekordok könyvébe.
Ifjak és veteránok egyaránt bevéshetik a nevüket a rekordok könyvébe.
Se híre, se hamva a watchOS 27-ben az egyik beszélgetős appnak, pedig az Apple nem beszélt a megszűnéséről.
A Budapesti Operettszínház dolgozói kértek felülvizsgálatot, az államtitkár szerint ott kezdik a munkát, ahol a legégetőbb a helyzet.
A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indult.
Nem számít a pénzügyi helyzet, sem az, hogy hol él valaki, a párkapcsolati erőszak bárhova beférkőzhet.
Az autót vezető nő véralkoholszintje meglehetősen magas volt, most bíróság elé állt.
A foci-vb-ről lemaradó Omar Artan a PSG és az Aston Villa összecsapásával vigasztalódhat.
A Google tovább bővítette azon országok körét, ahol elérhetővé válik a Chrome böngészőbe beépített csevegőbot.
Életében először itt, egy 1956-ban Magyarországra érkező, skót kommunista beosztottjaként kapott honoráriumot azért, mert írt valamit – mondta el a Könyvhetet megnyitó beszédében David Szalay, aki leszögezte: ő nem magyar író.
A kormány tájékoztatása szerint ez hozzájárulhat a forgalom javításához az amúgy is túlterhelt útszakaszokon. Arra nem tértek ki, hogy a döntés pontosan mikortól hatályos.
A Pécsi Rendőrkapitányság saját észlelés alapján büntetőeljárást indított.
A hosszú látencia miatt az egészségügyi adatbázisokban is csak évtizedes késéssel jelenik meg, ha egy területet azbesztszennyezés ért.
Szeptember 8-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Alice Cooper, Johnny Depp és Joe Perry zenekara, a Hollywood Vampires.
Nemcsak az általános állóképességet, hanem az életkilátásokat is meglepően biztosan jelzi előre egy manapság egyre többet emlegetett mérőszám. Mit jelent pontosan a VO2 max, és miért lett a longevitymozgalom kulcsfontosságú adata? Hogyan tükrözi a sportolók és az átlagemberek teljesítménye közti különbséget? Miként változik az életkorral, és mit tehetünk azért, hogy minél tovább a biztonságos tartományban tartsuk?
A rendező még 2021-ben hagyta el az országot, miután felfegyverzett rendőrök rontottak be a házába, hogy házkutatást tartsanak készülő dokumentumfilmje ügyében. A bíróság most első fokon felmentette minden vádpont alól.
Részletesen kifejtette Christine Lagarde, miért döntött az EKB kamatemelés mellett, mit várnak 2026-ra, és hogy hogyan tudta egyetlen ország adatának újraszámolása mínuszba lökni az eurózóna GDP-számát.
A Jalveer nevű olajszállítót két rakétával állítottak meg. Donald Trump légicsapással és szárazföldi támadást helyezett kilátásba Irán ellen, akiknek venezuelai sorsot szán.
A magyar fővárosban forgató sztár a budai forgalomban tűnt fel.
„Ez az, aminek eddig nyoma sem volt a kormány és a főváros viszonyában” – fogalmazott a főpolgármester.
Ha valakinek még lennének illúziói, hova jutott Oroszország, olvassa el Vlagyimir Szolovjov mondatait. A kitüntetett főpropagandista szerint az egész NATO-val harcolnak, és „a rotterdami, brit és skandináviai terminálokat is lángba kell borítani”.